Szántó András kultúrtörténeti eszmefuttatásai

Mélyenszántó

Mélyenszántó

EGY HÁBORÚS SÉRÜLT A KÁVÉHÁZBAN

Moholy-Nagy László NewYork-kávéházi rajzai

2016. március 30. - Yanagida

ny_foto_1915_kis.jpg

Rengeteget írtak már a legszebb kávéházunkról, a koráról és az ott járt művészekről -, de a háborús időszak kimaradt, pedig a címképen is látható, hogy az emberek a háború elején a NewYorkot feldíszítették és elárasztották. Most felidézek egy olyan művészt, aki csak rövidebb ideig került kapcsolatba a kávéházzal, de ezt nagyon érdekesen örökítette meg a rajzaiban. Moholy-Nagy László igazán egyedi körülmények között lett vendég, és igazán egyedi módon adott hírt erről az eseményről!

Tovább

FELTÁMADÁS A TETSZHALÁLBÓL

A New York kávéház lappangása Hungária étterem álnéven

williebrandt.jpg

2011-ben a NewYork kávéház elnyerte „a világ legszebb kávéháza” kitüntető címet, megelőzve olyan történelmi helyeket, mint a velencei Caffe Florian, a bécsi Café Central, a prágai Café Imperial vagy a párizsi Café de la Paix. Ez nagyszerű dolog, és ismerjük a Kávéház százéves történetét, amivel erre a címre méltóvá vált. Csakhogy ebben a száznál több évben van 1-2 évtized, amit mindig átugrunk, mintha ezalatt a hely nem is létezett volna!
Ebben a rövid emlékezésben (posztban) csak azt szeretném feleleveníteni Nektek, hogy ki-mindenki járt a Hungária étteremben, alias New York kávéházban az érdekesebb emberek közül.

Tovább

EDDIGI LEGSIKERESEBB VILÁGKIÁLLÍTÁSI SZEREPLÉSÜNK

Magyar pavilon - az 1911-es Torinoi Világkiállítás fénypontja

torino_felt_06.jpg

A modern magyar építőművészet egyik korai nagyszerű előfutára rögtön a világhírt szerezte meg számunkra. Torinóban 1911-ben olyan alkotást láthattak a jubileumi kiállítás látogatói, amely az egyik legemlékezetesebb épületként vonult be a Világkiállítások történetébe.

Tovább

GÖRÖG REZSŐ, A LEGSIKERESEBB MAGYAR SZAKÁCS

100 ÉVE EGY MAGYAR CHEF VILÁGHÍRŰ LETT

hung_konyha.jpg

Rengeteg tehetséges hazai szakácsunk közül sokan jártak külföldön és terjesztették jó hírünket, de sokszor hiába igyekeztek mély nyomokat hagyni, ha például egy Nemzetközi Szakácsversenyen a 20-30 bennfentes (és konkurens) szakácson kívül más nem is látta-ízlelte főztjüket. Vannak azonban kivételek, akik akár évtizedekre is emlékezetessé tették (vendég)szereplésüket; olyan konyhákon, amelyek napi gyakorlatában helybéli ínyencek ezreit szolgálták ki szakácsaink ott töltött idejük alatt.

Tovább

KERTVENDÉGLŐK - HALÁSZKERT PEST KÖZEPÉN

A Micheller vendéglő a Józsefvárosban

halas_lap.jpg

Krúdy Gyula a Práter u 11-ben (is) bérelt szobát, így végiglátogatta az utca híres és hírhedt vendéglőit egyaránt. Józsfevárosi élményeiről sokat írt novelláiban, például: „én darabidőre a Józsefvárosban ütöttem fel tanyámat, ahol rövidesen kedvemre és szívemnek való, vidám társaságok asztalához kerültem és életem, sorsom a bekövetkező irodalmi sikerek révén is elviselhetőbb lett a pillangóéletű, virágszagú és ábrándozásra hajlamos utcácskákban.”

Tovább

A TÖKÉLETES TÖLTÖTT KÁPOSZTA RECEPTJE - HÚSVÉTRA

husvetvas_ujsag.jpg

Most sokan kérdezitek, mit keres a töltött káposzta a húsvéti asztalon. Hát Magyarország sok vidékén még a télutó és tavasz-hírnök szerepét jelentette, és a sonkák és tojások mellé bekerült az ünnepi menübe. A káposzta felbukkanása pedig sokezer éves a táplálkozás történetében, és a savanyítási eljárásokat is ismerték Kínában már 4000, a Római Birodalomban legalább 2500 éve. A „káposztás hús – a magyarok címere” azonban akkor vált a konyhánk talán legegyedibb történelmi emlékévé, amikor a törököktől tanult szárma, a töltike készítését a savanyított káposztával összeadva – a régi erdélyi kemencékben a világ egyik legfinomabb ételévé nemesítettük.

Tovább

KERTVENDÉGLŐK - MÁR ÚJPEST SEM A RÉGI

Az Illik halászcsárda legendája

illik_01.jpg

Pestet körbejárva bepillantunk abba a pezsgő polgári világba, amely ragyogó vendéglőkkel, és a belvárosi családokat is „nagyobb” utazásra serkentő erős vonzerővel rendelkezett. A budai kirándulások, a dél-pesti kalandozások mellett a jó halászlé, a lelkes és hozzáértő vendéglősök Újpestre és a Rákos-menti falvakba is csábították az embereket hétvégeken, hatalmas nyári kertjeikkel és remek konyháikkal.

Tovább
süti beállítások módosítása