A napokban érkezett egy jó barátom külföldről vonattal, és beszélgetve az utazásáról eszembe jutottak a „régi szép idők”. Amikor még nagyon szívesen utazgattam szerte az országban, élveztem a vonatozást, mert közben tudtam olvasni, akár dolgozni is (felkészülni előadásokra, tervezni feladatokat stb.). Legszívesebben a szegedi és a pécsi utakra emlékszem, a 80-as években nagyon gyakran jártam oda kollégáimmal. Természetesen beültünk az induláskor az étkező kocsiba és Szegeden úgy kellett bennünket kirobbantani onnan. Csodálatos szalonnás rántottákat ettünk, sörözgettünk és kávézgattunk, sokat beszélgettünk - szóval elvoltunk. Ismertük jól a pincéreket, szinte törzsvendégek voltunk, mint egy kávéházban.