A 19. század második felére gondoskodni kellett a nagyvárosok egyre nagyobb számú lakosságról és ellátásukra már kevésnek, vagy nagyon rendezetlennek látszott a sok elszórt kis piac. Párizsban például sok olyan utcán alakultak ki piacterek, ahol sűrűbben voltak az élelmiszerüzletek: a sajtos, tejes, hentes, mészáros, pástétomos, zöldséges és kenyeres boltok. Hajnalban ide jöttek a vidéki kofák és kirakták áruikat az alkalmi asztalokra. Délben „bezárt” a piac-rész, egy órára már újra tiszta és járható volt az utca.

A nagyvárosok vezetése mindenütt elhatározta, hogy az ellátási gondokon nagy vasszerkezetes csarnokok építésével fog enyhíteni. Párizsban egész csarnokrendszer épült, de Berlin, Hamburg és London is felzárkózott. A példát Budapestnek is követnie kellett, mivel a körülbelül 40 piacán szörnyű állapotok uralkodtak: nem volt víz, rossz volt a közbiztonság, az egész teljesen rendezetlen és zavaros volt.

Mindig is csodálkoztam azon, hogy egyes, Interneten keringő különböző sztorik jobban terjednek, mint a pestis a középkorban. Szándékos a példa, mert ez is olyan, mint egy vírus – valaki megír egy kis történetet, azután rengetegen átveszik (azaz szó szerint lemásolják) a saját irodalmi tevékenységük színesítése érdekében. Ez nem is lenne baj, ha a szenzációhajszolás miatt nem kritikátlanul tennék. Nos, az „adalékok” címke alatt majd néhány ilyen álhírt igyekszem tisztázni az elkövetkezendő posztjaimban, elsőként a Maison Frida budapesti luxusbordélyház pontos helyének történetét.

Talán éppen ideje lesz elmondani, hogy miért pont ez a blog fejlécképe. Azért, mert régi mániám volt, hogy a nagyra tartott hajdani ezüsttükrös kávéházak két háború közötti felfrissülését, megújulását bemutassam azoknak, akik nem ismerik. És e folyamat egyik legjobb példája a Bucsinszky kávéház volt.

 A „bodega” igen sokjelentésű szó. Mindenki azt gondol róla, amit ismerete, kultúrája, otthonról kapott úticsomagja diktál. A legtöbb ember olvasatában a szó elsősorban azt sugallja, hogy nem egy szilárd alapokon nyugvó épület, csak egy rozzant bódé, amit úgy ideiglenesen, hipp-hopp összeütöttek – azaz BODEGA. Egy dologban egyeznek a vélemények – hogy ez olyan egzotikus, vagy legalábbis „alsórendű” valami.

Szinte nem is létezik olyan lakosa Budapestnek, aki ne tudná, mit jelent a Gundel név. A magyar gasztronómia és a vendéglátás terén kiemelkedő tevékenységét és különleges érdemeit számtalanszor leírták, megörökítették és említették a legkülönfélébb alkalmakkor. Akár a magyar ételek vendéglői megjelenéséről, akár a vendéglátós szakma megbecsüléséről és fejlesztéséről volt szó – Gundel Károly nélkül sok fontos dolog nem történhetett volna meg e területeken.