A kivándorlás gondolata és egész problémája társadalmi kérdéssé nőtt Magyarországon az elmúlt száz év folyamán – egészen a mai napig. Természetes, hogy az egyszerű riportoktól a regényekig minden irodalmi formában is megjelent. Sőt, minden idők legtöbb nyelvre lefordított magyar regénye is ebbe a körbe tartozik. Néhány fontosabb művet szeretnék bemutatni a kivándorlás-történet színesítésére.

A Duna balpartján történik minden fontos dolog, a Parlament, a hivatalok itt vannak – de a legjobb szállodákat és vendéglőket is itt volt érdemes keresni a régmúltban. Ahogyan azonban más cikkekben már láttuk, túl felületes lenne bemutatni Pest kertvendéglőit egyszerre egy kis posztban, mivel csak sokszáz oldalas terjedelmű, könyvben férnének el - ezért tehát válogattam...

Kertvendéglő szempontjából ugyanis éppúgy, mint a lakosság száz év előtti szokásait, életmódját tekintve Pest legalább olyan sokféle, ahány kerület van a mai térképen. Egy rövid cikkben összefoglalni szinte lehetetlen – vagy olyan felszínesek és sablonosak maradunk, mint az összes hasonló témájú írások az elmúlt 50 évben (melyek mindig ugyanazt a 4-5 „híres” pesti vendéglőt mutatják). Pedig kertvendéglős szempontból egyediek és önállóak az alábbi városrészek:
- a pesti Dunapart (korzó, szállodák teraszai),
- a belváros bérházainak belső kertjében, a 4-5. emeletig érő fák alatt megbúvó kerthelyiségek,
- a Körutak és a Rákóczi út kávéházi teraszai,
- a 8-9-10. kerület iparosainak-polgárainak kocsmái és borozó-söröző kertjei,
- önmagában a Városliget egy vendéglátó-birodalom,
- és a külsőbb kerületek – Zugló, Kispest, Rákosszentmihály, Újpest, Pestlőrinc és Mátyásföld is kincseket rejtegettek régen a felüdülés szigeteiként.

Szavazás nincs, a rendelkezésre álló hely kevés – tehát döntöttem, és elsőként az iparos kerületek kertvendéglőiből mutatok be néhányat – remélem, a Kedves Olvasó megelégedésére.

A magyarországi múltat és történelmet ismerve hajlamosak vagyunk az egész kivándorlási históriánkat valamilyen könnyed és kellemes tényként kezelni. Még a „kitántorogtak Amerikába” kifejezésünk is azt sejteti, hogy ez igen könnyen ment. Reggel felébredt a család, és azt mondták, hogy na, jó idő van, csomagoljunk és menjünk… Miközben a legtöbben tudták, milyen óriási terhet vettek magukra!

A Kéményseprő cukorka, azaz a Negro elég aktuális ebben a náthás időszakban, de most sokkal kellemesebb dologról, a kertvendéglőkről akarok írni, merthogy nemsokára itt a tavasz, a nyár. Azt hiszem, hogy a kertvendéglők száma, sűrűsége alapján mindenképpen a Városliget lenne a győztes a fővárosi „kert-vendéglátási versenyben”. Bizonyos időszakokban pedig az egy kertre eső vendégek számában is az élre kerülne. Most, hogy a Városliget ilyen téren megszűnni látszik, emlékezzünk a szép évekre…

Korunk nagy kérdése a migránsok kezelése és az, hogy milyen emberek akarják elárasztani Európát. Eléggé háttérbe szorult – és főpolitikusaink kikérik maguknak – hogy a magyarság kivándorlásáról beszéljünk. Éppen ezért gondoltam, hogy a száz év előtti magyar (ki-el-be) vándorlást felidézzem. (A címben lévő ugráns szó azt jelzi, hogy nem mindenki többéves tervezés után változtat ekkorát az életén, csak alkalomadtán „beleugrik” a kalandba…) Ezt a szándékomat is természetesen néhány régi képeslap keltette fel, ahol jól látható a régi jelenség valódi képe.

Budapest "fényességéről", mindenkori világításáról már nagyon sokan és nagyon sokat írtak. Most nekem is egy, a közelmúltban a Budapest folyóirat decemberi számában megjelent cikkel kapcsolatban jutottak eszembe szép emlékek - és érdekes adalékok. A szerző, Gács János nagyszerűen összefoglalta azokat a "fénylő találmányokat", amelyek a Főváros világításával kapcsolatosak. Éppen 300 éve ugyanis annak, hogy Budapest vezetése rendeletben szabályozta, hogy napnyugta után tilos az utcákon gyertya, vagy lámpás nélkül tartózkodni.