Budapest "fényességéről", mindenkori világításáról már nagyon sokan és nagyon sokat írtak. Most nekem is egy, a közelmúltban a Budapest folyóirat decemberi számában megjelent cikkel kapcsolatban jutottak eszembe szép emlékek - és érdekes adalékok. A szerző, Gács János nagyszerűen összefoglalta azokat a "fénylő találmányokat", amelyek a Főváros világításával kapcsolatosak. Éppen 300 éve ugyanis annak, hogy Budapest vezetése rendeletben szabályozta, hogy napnyugta után tilos az utcákon gyertya, vagy lámpás nélkül tartózkodni.

Én még emlékszem nagyon sok olyan örömteli pillanatra, amikor Budapest világítása új elemekkel bővült. Például nagy esemény volt a budai Vár és a Citadella díszkivilágítása, vagy a belvárosi főútvonalak jobb megvilágítására. Igaz,hosszú vitákat keltett az új ostornyeles kandeláberek megjelenése (borzalmasan elcsúfítva a városképet). Évtizedekig pedig sokat beszéltünk arról, hogy Budapest - többek között - azért biztonságosabb a nyugati nagyvárosoknál, mert jó a világítása, a kis mellékutcákban is.

Ritkán gondolkodtunk el azonban arról, hogy milyen évszázados erőfeszítések vannak a jó városi világítás mögött? A gázvilágítás megjelenését forradalmi változásnak tekinthetjük, és hamarosan egész iparág épült erre a szolgáltatásra. Nos ezt a kiegészítő posztot éppen az inspirálta, hogy a kezembe került egy gázvilágítási katalógus 1913-ból.

Burghardt Antal cégének ez már az ötödik ajánló jegyzéke volt 1913-ban. Évente négyszer jelent meg a cég új terveivel, s a jegyzék csaknem 80 oldalon keresztül mutatta be a terveket. Az oldalakon a különböző kandeláberek olyan mérhetetlenül gazdag tárháza látható, hogy egyszerűen csodálatos. Amikor a régi lámpák újragyártása és pótlás volt napirenden a Főváros csinosítása érdekében (a 90-es évek elején), akkor nagyon könnyű lehetett válogatni.

Talán még az is elképzelhető lett volna, hogy minden főútvonalra más és más modellt tefgyenek. Sőt, akár a mellékutcák is kaphatnának egyedi - a környezethez legjobban illeszkedő - világító testeket. Az aszfalt alapzaton álló oszlopok variációi szinte kimeríthetetlenek.

Ahogy az arányokból látom, az új oszlopok helyigénye is elenyésző, csupán a Fővárosi Gázműveknek kellene a mindenhol ott lévő vezetékeikből megcsinálni a leágazásokat. Persze mindezt a ma egyeduralkodó elektromos vezetékekkel is lehetne pótolni - és ez talán biztonságosabb is lehet, bár azt nem hiszem, hogy olcsóbb is lenne.

A világítás oszlopait gyakran kihasználták a közeli épületek, szórakozó helyek jelzésére is. A szállodák, kávéházak előtti utcai világító oszlopok ma is nagyszerű és teljesen egyedi ékességei lehetnének a Fővárosnak, ahová egyre több külföldi jön éppen a vendéglátási és gasztronómiai élményeik gyarapítására.

Az utcai oszlopok mellett sokszor a falra szerelt karos lámpákat szereltek fel a régi Budapesten, különösen a Belváros és Buda szűk, régi kis utcáiban, ahol oszlop már nem is fért el. A kiugró világító falikarok választéka a katalógusban szintén bámulatba ejtő, ebből is szinte mindegyik ház kaphatna egyedi, csak rá jellemző világítást.

A katalógust végiglapozva felrémlenek bennem Prága és Párizs ideillő részletei és nagyon nehezen tudom elnyomni irígységemet. Persze álmodozni lehet: ha lenne rá igény (azaz a főpolgármester kitalálná a fonódó világítási rendszert a Fővárosra - és erre pénzt is teremtene), illetve ha lennének még olyan kisvállalkozók, akik értenek a vasöntéshez és van szépérzékük is, akkor nagyon szép lehetne újra Budapest. Hát álmodozzunk - azt még szabad...