Sokezer ember van szerte a nagyvilágban, akik szívesen emlékeznek arra a kellemes estére, amikor Gálfi János vendégül látta őket a hűvösvölgyi Hodályban. Így nevezték ugyanis az IBUSZ hűvösvölgyi attrakciójának helyet adó éttermet, ahol esténként 2-300 ember fogyasztotta egyik „nemzeti jelképünket”, a gulyásos húst.
A „Gulyás Party” az IBUSZ egyik legsikeresebb belföldi vállalkozása volt, bár itthon sokan lenézték, lebecsülték. Az ötletet sokan magukénak vallják, igazából Gálfi János barátom találta ki – és 25 éven át működtette - lankadatlan érdeklődés mellett. (2005-ben például Hertzka György, az IBUSZ Gulyás-party beindításáért Pro Turismo díjat kapott?!). A „siker” a vállalat számára azt jelentette, hogy 25 éven át naponta 2-300 ember fizetett 25 márkát, vagy dollárt a részvételért (heti 1 szünnap volt), s ha a rezsit leszámítjuk, akkor is hatalmas valutás bevételt jelentett 25 éven át! (Ez a statisztika.)
A helyszín kiválasztása azon múlott, hogy az IBUSZ nem akart vendéglőt építeni és üzemeltetni, ezért megállapodást kötöttek a Gyermekélelmezési Vállalattal, melynek ott Hűvösvölgyben volt egy hatalmas étterme a nyári táborok gyerekeinek kiszolgálására. Mellette természetesen egy jól felszerelt konyhában készültek az ételek, melyeket naponta a környező óvodákba, iskolákba szállítottak. Az esti „üresjáratot” használta ki a Gulyás Party találmánya.
Az IBUSZ megbízta az ötletadót a tervezéssel és megvalósítással. Gálfi János boldogan látott neki a feladatnak, hiszen ebben a korábbi tapasztalatait nagyon jól kamatoztathatta. Tanult bűvész volt remek trükkökkel és vérében volt a szórakoztatás. Természetesen és bátran állt ki rengeteg ember elé, hisz több éves cirkuszi, porondmesteri gyakorlata mellett alkalmi fellépéseiben, varieté színházakban konferansziéként is dolgozott. A cirkuszokkal és bűvész mutatványaival bejárta a fél világot Japántól Argentínáig. Ebből eredően számos nyelven beszélt a magyaron kívül.
Legfontosabb érdeme az emberi közvetlensége volt – örök mosolya, kifogyhatatlan humora és barátságossága igazi ’vendéglátóvá’ tette. A Gulyás Party alapját ugyanis nem a folklór műsorban látta, hanem a szíves vendéglátásban. Mindig azt mondta, hogy „úgy kell fogadni a vendégeket, ahogy otthon, a lakásomban teszem a saját vendégeimmel. És végig úgy is kell bánni velük!” Ennek megfelelően az étterem parkolójánál csikósruhás pincérek várták a buszokról leszálló turistákat, tálcán valódi kecskeméti pálinkával töltött poharakkal kínálták őket. Ezután népművészeti-ruhás pincérlányok kísérték őket a terembe, az asztalaikhoz. És János ott nyüzsgött a parkolóban, majd az asztaloknál és végig az egész este folyamán a vendégek között volt.
Elég sokat voltam az elmúlt évtizedekben fogadásokon, vendéglátóhelyeken és csoportokat fogadó éttermekben is, de soha, sehol nem láttam Gálfi Jánoséhoz hasonló, órákon keresztül tartó szívélyességet, kedvességet a vendégekkel való bánásmódban! A vacsora és a folklór műsor kb. másfél-két órás program volt (a remek cigányzenekaroktól például sokszor kértek a vendégek ismétléseket), és ezalatt János minden egyes vendéggel találkozott az asztaloknál – legalább egy kézfogás, vagy vállon-veregetés erejéig. A legfontosabb az volt, hogy minden egyes vendéggel és csoporttal a saját nyelvén váltott szót, legalább 1-2 mondatot! Többször voltam vendégként a Gulyás Partyn és szinte megdöbbentett, hogy egyik pillanatban finnül üdvözölte a finn csoportot, majd arabokat kísért az asztalukhoz arab nyelven beszélve hozzájuk. Egy pillanat alatt váltott a japán nyelvről a portugálra, de még indiai és kínai nyelvjárásokat is ismert!
Mit gondolok arról, hogy „lenézték, lebecsülték” az egész Gulyás partyt? Csodálatos értelmiségi újságíróink rendszeresen arról értekeztek a lapokban, hogy micsoda szörnyűség „ilyen gagyi programokkal és műsorokkal” butítani a külföldi turistákat - az igazi kultúránk demonstrálása helyett! Erről annyit: hihetetlenül jó gulyáslevest főztek minden nap a konyhán, friss és válogatott húsokból, zöldségekkel és fűszerekkel – erre János nagyon gondosan vigyázott! Utána csodálatos, kézzel húzott igazi rétes következett, vacsora közben pedig remek fehér és vörösborok voltak az asztalon. És természetesen mindenki mindenből annyit kapott, amennyivel elbírt.
A műsorról – Gálfi János mindig saját maga választotta ki a zenészeket. Pl. az egyik zenekar weboldalán olvastam, a referenciáik között:
Az egykor világhírű "Hűvösvölgyi Gulyás Party" folklór műsorában a fergeteges hangulatot több mint egy évtizedig esténként a Lugosi Zenekar garantálta!
Ugyanígy a táncosokat és minden egyes alkalmazottat a pincérektől a ruhatárosokon át a konyhai segítőkig. János nem tűrte a gagyit – mindenből a legjobbat akarta nyújtani. Azt hiszem ennek eredménye volt az a sokszorosan előfordult, az ilyen búcsú-műsoroknál példátlan eset, hogy törzsvendégei is voltak az esti programoknak! Olyan külföldiek, akik ha újra Magyarországra jöttek, már a helyfoglalásnál, a szállodai szobánál megrendelték a Gulyás Partyt, mert oda másodszor, harmadszor is el akartak menni!
Ezen a képen látható az a "háttér-csapat", amelyik résztvett naponta a produkció létrejöttében. Néhány további ember, aki közreműködött a produkció létrehozásában: A színpadi rendezésben és megformálásában rendszeres tanácsadó volt Rátonyi Róbert, Gálfi János jó barátja, az Operett Színház vezető művésze. A díszletek és jelmezek, a színpadkép tervezője egy másik barát: Vogel Eric, Magyarország egyik legnevesebb díszlet- és kosztüm-tervezője.
Vogel Eric Budapesten született 1907-ben, Vogel Imre néven. Szüleivel és húgával az Elemér utca 4.-ben laktak. Első feleségével 1933-ban kötött házasságot, ebből a házasságból egy fia született. Második feleségével 1978-ban kötött házasságot. Eric-nevét Kálmán Imrétől kapta. Jellegzetes szignója a védjegye lett. Díszlet- és jelmez tervező, grafikus, festő, az élet illusztrátora. Az emberi élet történéseit rajzolta le, mindig másképpen: hol a maga drámaiságában, hol amilyennek szerette volna látni. A ceruza és a festővászon végigkísérte az egész életét.
Náfrádi László koreografálta a táncjeleneteket.
Koreográfus, pályáját 1946-ban a Csokonai Együttesnél kezdte, majd 1957-ig az Állami Népi Együttes tagja, táncos, később Rábai Miklós asszisztense volt. Ekkor komponálta első táncait. 1957–1965 között a Duna Művészegyüttes koreográfusa, 1970–1983 között művészeti vezetője is. Főként szviteket és különböző zsánerképeket komponált, bár egyfelvonásos táncjátékokkal is próbálkozott.
A népi zenekarok legjobbjait szerződtették: Mészáros Tivadar együttesét (lásd a képen), a Lugosi zenekart, Magyari Imre zenekarát és sok más együttest.
Néhány fényképet is bemutatok, mert a fotósok részesei voltak a programnak. A vacsora és a műsor közben készítettek kisebb csoportokról felvételeket és az est végére hozták a kész képeket annyi példányban, amennyit a társaság kért. (Képzeljétek, ez a múlt században volt! Ma már nem nagy szám!) Így készült rólunk is egy kép, ahol feleségemmel és édesanyámmal vagyunk – és természetesen Jánossal! Ennek a szituációnak nagyon jellemző a története: a belvárosban laktunk és Gálfi Jancsi a szomszéd lakásba költözött. Még tartott az átalakítás náluk, mikor beomlott a közös falunk. Édesanyám halálra rémült a zajtól, portól, röpködő tégláktól és a kártól, mikor a lukon átnézett János és azt mondta: „Kezicsókolom! Én vagyok az új szomszéd!” Majd meghívott mindhármunkat a Gulyás Partyra – kárpótlásul.
János 1997-ben halt meg. Felejthetetlen ember volt, nagyon sok boldog percet és örömet szerzett nekünk! És meggyőződésem, hogy minden egyes vendége is ilyen emlékekkel távozott a Gulyás Partykról!
Utóhang:
Gálfi János halálával megszűnt a Gulyás Party (hisz azt hiszem, az IBUSZ is csak vegetál). Voltak javaslatok a folytatásra, például hogy csináljanak a helyből „budai Grinzinget”, azaz a Bécs melletti borász-vendéglős negyed itthoni mását. Ez nem volt rossz ötlet, hiszen már 1937-ben volt Budapesten (Károly Király út 3-ban) egy Grinzing étterem (utolsó képen) sramli-zenével, „FirstClass” színvonallal, de a bemutatott képen kívül semmi más emléke nem maradt. Valószínű, hogy ez az ötlet ma sem vonzana tömegeket a Hűvösvölgybe…
