Évszázada halljuk Budapest jellemzésekor, hogy a „kávéházak fővárosa” – na persze Párizs és Bécs után. Pedig a kávéházak egy szűkebb réteg, a polgárok (zsurnaliszták, költők, művészek, bohémek és szerelmesek) otthonai voltak. Azt még sohasem hallottam, hogy valaki a „cukrászdák fővárosának” titulálta volna, pedig ez talán még igazabb jelző lenne!

Nagyon szeretem a tésztaféléket!!! A barátfülétől a sajtos (remek, friss, kertben szedett zöldfűszerekkel ízesített) spagettiig – szinte mindent. Az újkori Paleolit intelmek - melyek hatásosságát jótékonyan tapasztaltam! - ellenére igyekszem gyakran fogyasztani. Persze nem a sok helyen, néha szupervendéglőkben is kapható eláztatott, agyonfőzött, sokszor borzalmas masszára gondolok, hanem a feleségem főztjére.

Hajlamosak vagyunk Budapest története kapcsán minden nyári szórakozást csak Budán, különösen a budai hegyekben elképzelni. Pedig a Főváros „másik széle” is tartogatott meglepetéseket és maradandó élményeket a hajdani romantikus világban.