Hajlamosak vagyunk Budapest története kapcsán minden nyári szórakozást csak Budán, különösen a budai hegyekben elképzelni. Pedig a Főváros „másik széle” is tartogatott meglepetéseket és maradandó élményeket a hajdani romantikus világban.

Perifériáról szóló körképemben is a kertvendéglők szemléjét jócskán le kell szűkítenem ahhoz, hogy a poszt keretei közé férjen. Ezért ki kellett választanom azon helyiségeket, amelyek jól példázzák a hajdani kispolgárok hétköznapjait és ünnepeit a külsőbb kerületekben is. A kiválasztás így sem volt egyszerű, mivel errefelé is ugyanazon örömöket és felüdülést keresték az emberek, akárcsak a város egyéb – mára romantikusabbnak minősített részeiben.

Sétánk során talán kevesebb hírességgel fogunk találkozni, hiszen Krúdy, Karinthy, Nagy Lajos vagy mások számára „nem esett útba” a szerkesztőségbe menet például a lőrinci Tündérkert vendéglő (esetleg Szemere Miklós fordult meg itt többször). Pedig mind a külsőségekben, mind a szakácsok konyhai remekeiben vidáman felvették a versenyt a belvárosi és budai konkurenciával.

Amikor még ez a falucska Vecsésig ért, a Határ csárdán kívül (mely a mai Üllői út és Ferihegyi gyorsforgalmi út kereszteződésénél működött) nem nagyon volt ismert vendéglős a környéken. Szentlőrincpuszta leválásakor azonban már két község, később nagyközség kezdett önálló életet élni, s ekkor alakultak ki a nevesebb és érdekesebb kocsmák, éttermek, sőt kávéházak is. Most ezekből emelek ki néhányat, ahol a kert jelentősebb szerepet játszott.

Az 1900-as években Kispest még nagyon jó, de kicsit körülményes kiránduló helynek számított. A vendéglők szívesen várták – a helybeli törzsvendégek mellé – a pestieket is. Erről tanúskodik az egyik képeslap (ld. a címképet), melyen Dvoracsek József vendéglős látható a családjával. Leányuk, Szidi írta a lapot nagynénjének, Berta néninek (Lázár Jánosné) a Nefelejcs utcába: „Itt küldjük a vendéglőnk látképét, tessenek már az ígéretnek eleget tenni és kijönni!” – tehát még a rokonok is nehezen mozdultak a kirándulásra - akárcsak manapság.

Dvoracsek vendéglője a régi községháza mellett volt, a Kossuth L. utca 16. számban, és valószínűleg meggyengült a világháborúban, de még sokáig működött eléggé kis üzletmenettel. A 30-as években aztán Papp József itt építette fel a „Gödör” utáni éttermét, Halásztanya néven.

A „Régi Gödör” az üllői út 153-ban működött jó ideje a Lukács család vezetésével, és azért hívták Gödörnek, mert az Üllői utat az építésekor megemelték, így 5-6 lépcsővel lejjebb került a régi vendéglő. A 30-as évek végén már Lajkó Vince szegedi vendéglős vezette azzal a reklámmal, hogy „Szálkamentes halételek. A tulajdonos főz”. Feltehetően ő vette át Pappéktól az éttermet a Halásztanya megnyitása után. (A szálkamentesítés technikáját egyébként Singhoffer M. József – a Nagycsarnok legnagyobb halkereskedője – dolgozta ki, de sajátos filézési és főzési módszere Papp József nevéhez fűződik.)

Krausz János Kis Kakuk vendéglőjének kerthelyisége:

A kispesti halimádat valahogy nagyon erőssé vált, pedig elég messze volt a község mindig is a Dunától, de Lajkó úr Szegedről is hozhatta magával a „halszellemet”. Volt ugyanis Kispesten a város felé (Üllői út 94., a Lehel utca sarkán) egy másik Halászkert, a „Kis Kakuk”. Tulajdonosa, Krausz János, majd ifj. Krausz János. Az atya 1899-ben Mágocson született, kitanulta a vendéglős szakmát és Budapesten, majd Kispesten művelte azt haláláig. A hajdani kiskocsmából színvonalas „fővárosi nívójú, központi fűtéses, modern” vendéglőt fejlesztett. A tulajdonos úgy reklámozta magát, hogy „A híressé vált szálkanélküli ponty és erdélyi kulacs vacsorák a különlegességeim, és saját készítésű „Sváb” disznótoros vacsorák. Boraim fogalom. Este nótás cigányzene.” Tehát Krausz úr nem hagyatkozott még egyedül a halételekre, felesége (Schuszter Katalin) sváb származása révén hozott más ízeket is.

És ekkor lépett a színre Papp József legendássá vált vendéglős, hogy egy máig híres vendéglős dinasztiát folytasson. (A dinasztia-alapító az ő nagyapja, aki Aradon hentesmester, majd vendéglős is volt.) Ő egyesítette a halászkerteket, előbb a régi Gödör megvásárlásával és ilyen néven történő működtetésével, illetve a Halásztanya felépítésével (a Dvoracsek kert helyén, de ekkor már Petőfi tér 6. szám alatt). Kispest város monográfiájában (Bp., 1937.) a következőket írták róla:

„Papp József vendéglős és étteremtulajdonos. Aradon 1886-ban született, ahol középiskolát végzett. A vasipari pályára lépett, 1919-ig a Weiss-Manfréd üzemvezető főmestere volt. 1919-32-ig vendéglős volt Csepelen, ahol a Vendéglős Szakosztály elnöke, az önkéntes tűzoltó testület alelnöke és több társadalmi egyesület vezetőségi tagja is lett. 1932-ben Kispesten telepedett le és megalapította a „Gödörbenhez” címzett vendéglőt és éttermet. Kitűnő magyar konyhát és jó borokat tart. Neje Stump Ludmilla, gyermekei András és Szilvia.”

A Gödör nagyon jó helyre épült, az Üllői út mellé – és ez hozta meg számára a figyelmet. A vendéglő előtt hajtatott el ugyanis rendszeresen Horthy Miklós kormányzó a kenderesi birtokára minden szombat délben. Fiainak feltűnhetett a Halászcsárda cégére, mert egyszer lovaspólóból jövet beállított társaival ifj. Horthy Miklós és ki akarta próbálni a „szálkamentes halat”. Az étel ízlett és a látogatása hírére megnőtt az érdeklődés a vendéglő iránt – az előkelő körökben is sikk lett a kispesti Gödörbe menni a szálkamentes halászlé kedvéért.

Papp József szálkamentesítési eljárására egy francia halászati szaklap is felfigyelt 1933-ban, és a Bulletin Francais de Pisciculture hasábjain a következő tudósítás jelent meg:

„Amikor hallevest készítünk, a halat szitán átnyomjuk, hogy eltávolítsuk a szálkát. Ha azonban a hallevest halszeletekkel tálaljuk – mint Magyarországon a halászlét -, ezt csak megközelítőleg lehet elérni. Ha valaki a tökéletességre törekszik, akkor csak szálkamentes halszeletet tehet a levesbe, ezért aztán nem riadhat vissza attól, hogy időt és fáradtságot nem kímélve, eltávolítsa a szálkát a nyers halból. Ezt a nyilvánvalóan aprólékos módszert egy kispesti vendéglős, Joseph Papp kísérletezte ki.”

Sokáig féltve őrzött titok volt a módszer, ma már mindenki kipróbálhatja – ahogy akkoriban is elcsenhették a módszert Papp úrtól. Kispesten – de biztosan másfelé is – a halász csárdákban a 30-as években már több helyen hirdették magukat a „szálkamentes ponty feltalálójaként” a vendéglősök, például a fentebb említett Kis Kakuk csárdában is.

A Gödör kerthelyisége:

A vendéglős egyik fia Papp Endre (András) gyerekként a Halásztanyán tanultakat később, az 1950-es évektől a belvárosi Mátyás pincében kamatoztatta, melynek szintén legendássá vált tulajdonosa és vezetője lett. Nemzetközi hírességeket szolgált ki, különleges ételeket kreált és sok olyan hazai színészt, zenészt és más művészt látott vendégül az étteremben, akiknek kedvenc ételeit megismerve (vagy éppen saját receptjét az illetők kedvencévé téve) szinte önálló gasztronómiai fejezetet hozott létre a magyar vendéglátásban. A rengeteg történetből most csak egyet emelek ki, Krúdy Gyula (1878-1933) író kedvenc étele Papp úr szerint a Rácponty volt. Később Vikidál Gyula énekes is gyakran fogyasztotta. Azért a rácpontyot emeltem ki, mert ez az én kedvenc ételem is, a receptjét Édesapámtól tanultam, és azt tartom a legjobb változatnak – különösen, ha én csinálom… Apám a Pécs (ott laktunk) környéki rácoktól, sokácoktól leste el a fortélyokat. Ez kissé különbözik a nagyon „vendéglős” stílusú Papp-recepttől. A híres emberek kedvenc ételei és azok részletes receptjei egyébként megtalálhatók Papp Endre „tvrhét Receptlexikon” című könyvében. Mutatok egy részletet a hajdani étlapból is:

A Halásztanya mai képe - a lakótelep közé ékelve:

De most térjünk vissza Kispesthez - a Kispesti Halásztanya hamarosan igen előkelő vendégeket is kiszolgált, ide minden nap érdemes volt kivillamosozni a belvárosból. Ezt a vonzerőt akarta megteremteni Széphelyi Kálmán vendéglős is a Wekerle telepen:

Ez a „lakótelep” a mai napig a világ egyik csodája: a Kós Károly vezette építész csoport a század elején úgy tervezte meg, hogy teljesen önellátó legyen. Így került csaknem a közepére (Pannónia út 15.) a Wekerle étterem, nagy kerthelyiséggel, mely a vadgesztenyefák alatt csaknem 1000 személy befogadására volt alkalmas. A fagerendás, erdélyi hangulatú belső termekben mindig sok volt a vendég télen is. A tulajdonosnak feltehetően más vendéglője is volt, mert az üzlet vezetését Tallér Sándorra bízta, aki 1892-ben Csorváson született és Orosházán járt iskolába. 1915-től volt vendéglős előbb szülőhelyén, majd Budapesten. 1925-től Wekerle-telepi lakos és vendéglős. Az éttermet ma is így hívják, ma is megvan minden korábbi adottsága a sikerhez – kivéve a lelkes és hozzáértő vendéglőst…

A mai Wekerle-vendéglő kertje Dámosy Géza barátom rajzán (a valóságban sokkal lehangolóbb):

Kispesten még számos kertvendéglő várta a kirándulókat – és természetesen a helyi családokat is. Több jól működő szálloda pedig azt bizonyítja, hogy akár 1-2 hetes „falusi üdülésre” is vállalkoztak az emberek, hiszen csupán az utazó ügynökök nem töltötték volna meg a hoteleket. A legismertebb a Magyar Király szálló volt, de itt egy kisebbet, a Mertl szálloda és vendéglő (Üllői út 83.) kerthelyiségét mutatom be, mert nagyon jól példázza a remek vasárnapi – polgári, cigányzenés, sörözéses – hangulatot.

A poszt minden egyes része szerzői jogvédelem alatt áll, melynek átvétele, idézése a forrás megjelölése nélkül lopásnak minősül!!! Az itt szereplő képek, képeslapok és fotók eredeti példányai a szerző gyűjteményéből valók, az ő tulajdonában vannak!