A tejivók, a Tejszövetkezetek után nézzünk körül a Sajtok birodalmában is – természetesen a szokásomhoz híven – mindennek történeti, régi képeslapokon is követhető formájában. Semmiképpen sem akarok belekontárkodni a sajtok világának szakmai részébe, erről nagyszerű cikkeket olvashattok pl. a mindmegette.hu, és a mirelle.hu oldalakon.

A tejivás csecsemőkorunk óta fontos kelléke volt testi fejlődésünknek. Ezt felismerve a tej termelése és kereskedelme önálló iparággá cseperedett az 1800-as évek végére, és a szövetkezeti mozgalomnak is példa értékű területévé vált. A több százezres számú budapesti család mellett az óvodák, bölcsődék, kórházak ellátása, a napi sokezer liter tej (és a tejtermékek mázsái) gyors eljuttatása a fogyasztókhoz komoly és felkészült apparátust igényelt.

Egy korábbi cikkemben a budapesti söremlékek „mauzóleumáról”, a Sörkatakomba étteremről emlékeztünk. Folytatva a sörözést, Budapest hajdani legnagyobb és talán legkedveltebb (?) sörözőjét fogom most bemutatni. A „de jó volna újra egy ilyen hely” nosztalgikus epedezést megelőzendő szögezzük le, hogy a turisták által elözönlött müncheni sörkombinát (Hofbrauhaus) a maga 4000 fős befogadó képességével itt Budapesten biztosan üres maradna. Manapság sokkal jobban kedveljük az „elbújós”, barátságos, beszélgetős sörözőket, és a Gambrinus kicsit más volt.

Sokezer ember van szerte a nagyvilágban, akik szívesen emlékeznek arra a kellemes estére, amikor Gálfi János vendégül látta őket a hűvösvölgyi Hodályban. Így nevezték ugyanis az IBUSZ hűvösvölgyi attrakciójának helyet adó éttermet, ahol esténként 2-300 ember fogyasztotta egyik „nemzeti jelképünket”, a gulyásos húst.