Egy korábbi cikkemben a budapesti söremlékek „mauzóleumáról”, a Sörkatakomba étteremről emlékeztünk. Folytatva a sörözést, Budapest hajdani legnagyobb és talán legkedveltebb (?) sörözőjét fogom most bemutatni. A „de jó volna újra egy ilyen hely” nosztalgikus epedezést megelőzendő szögezzük le, hogy a turisták által elözönlött müncheni sörkombinát (Hofbrauhaus) a maga 4000 fős befogadó képességével itt Budapesten biztosan üres maradna. Manapság sokkal jobban kedveljük az „elbújós”, barátságos, beszélgetős sörözőket, és a Gambrinus kicsit más volt.
A Gambrinus söröző indulása
A vendéglátás nagyon sok budapesti – később híressé vált – objektumához hasonlóan a Gambrinus is más néven született. Az identitása azonban kezdettől megvolt, mert létrehozója német mintára egy hatalmas sörözőt látott álmaiban. Némi próba-körök után ezt valósította meg az Erzsébet körúton. A „szülő-atyát” Kövesi Nándornak hívták, aki 1895. december 1-én nyitotta meg az Erzsébet körút 27-ben (a Wesselényi utca sarkán) azt a Minta-Sörcsarnok és Éttermet, melyen két évtizedig gondolkodott és tervezgetett. A nyitási hirdetése szerint:
„Főtörekvésem leend, miszerint a nap minden szakában ízletes ételek és jó italoknak gyors, pontos s mérsékelt árak melletti kiszolgálása által nagyérdemű vendégeimnek igényeit kielégítsem”.
Ez pontosan megfelel a legnagyobb és leghíresebb müncheni sörcsarnokok hitvallásának is – valószínűleg ezek voltak Kövesi úr példái is.
A névválasztás is nagyon találó, hiszen a sör, ser, serfőzés legfőbb példaképe volt ekkor már Gambrinus, akinek képe Bevilaqua Borsody Béla szerint „a XIX. század derekán jelenik meg Pesten és Budán, mint a máig élő seres cégformák őse. A múlt század második felében terjedt el olyannyira, hogy alig volt Pest-Budán oly sermérő hely, hol „Gambrinus Király” képe ne tekintett volna le a serivó faláról, vagy utcai cégéres táblájáról.” Sajnos nem tudom, hogy ebben az étteremben volt-e valamilyen Gambrinus festmény, de hogy több szálon kötődött a névadóhoz, az biztos.
Az egyik szál éppen a vendéglő fő vonzereje volt, azaz a katonazenekarok rendszeres hangversenyei. Minden reklámban, de még az Étlapon (mindegyik oldal fejlécében) is kihangsúlyozták, hogy „Naponta Katonahangverseny” van. Az egyik slágerük volt a címképben bemutatott kotta szerinti Vendéglős induló (Allen Gastwirthen und Restaurateuren gewidmet Gastwirthe Marsch – azaz Minden Fogadósnak és Vendéglősnek címzett Vendéglátós Induló). A kottán látható Gambrinus Király is tehát a Vendéglős urak számára egyértelműen jelezte akkoriban a ser-mérést. Kövesi úr azért is kérte a zenekaroktól az Induló műsorra tűzését, mert a Vendéglős Ipartestület többször tartotta gyűléseit a Gambrinus étteremben. Másrészt a mű szerzője, Alois Kutschera úr (Pesten született, majd Bécsben tanuló és működő zeneszerző) rendkívüli népszerűségnek örvendett a XIX. és XX. század fordulójának bécsi, budapesti és a nevesebb fürdőhelyi zenepavilonjaiban. Nagyon valószínű az is, hogy Kutschera úr személyesen járt a Gambrinusban, mivel egy kis szórólap tanúsága szerint egy dalt is szerzett a vendéglős tiszteletére: „Couplet vom Kövesi. (Die Liebe ist so schön)" címmel.
Ki volt Kövesi Nándor úr?
Régen érdekel a vendéglátás története és a Gambrinus étteremről elég sokat hallottam az elmúlt évtizedekben. Kövesi úr nevével azonban sohasem találkoztam, pedig a nyomozásom alapján jelentős szakmai pályát futott be. 1862-ben született Keszthelyen (vagy környékén). Az inas-évek letelte után a Fővárosba jött, hogy a vendéglős szakmában szerezzen jártasságot. 16 évig dolgozott a Nemzeti Kaszinóban, ahol kiemelkedő tudásra tehetett szert A Széchenyi által kezdeményezett Nemzeti Casino egy egyesület volt, amely a nemzeti közművelődés, a közérdekű eszmecsere és párbeszéd, valamint a magyar társadalom és az ország fejlődésének előmozdítása érdekében jött létre. A főurak kiszolgálására elsőrendű étterem állt rendelkezésre, ahol a nagyobb fogadások és díszvacsorák mellett napi rendszerességgel kellett „csúcsgasztronómiát” produkálni.
A kép a János hegyi kilátónál készült, ami a Vendéglős Ipartestület javaslatára és támogatásával épült fel. A képena bogrács mellett áll Kövesi úr világos ruhában.
A kitűnő gyakorlat után még két évig külföldi éttermekben dolgozott Kövesi úr Bécsben, Párizsban és Münchenben, majd hazatérve 33 évesen belevágott a Gambrinus étterem megvalósításába. Az étterem nagy érdeklődést keltő megnyitása (1895. december 1.) után sikert sikerre halmozott. A Nemzeti Kaszinóból már ismert főpincér, majd étterem-főnök önmagában is vonzotta az embereket, de hamarosan híressé váltak a rendszeresen fellépő és koncerteket adó katonazenekarok is. Az egyik alkalmi – csak a Gambrinusban való fellépésre összeállított – zenekar vezetője a vendéglős bátyja, Kövesi Ferenc karnagy volt, aki országos hírnévre tett szert azáltal, hogy a Telefon Hírmondó „Nagy egyveleg” címen közvetítette naponta a hangversenyeket („Előadva: Kövesi éttermében”).
Egyébként is rendszeresen tartottak különböző szórakoztató előadásokat részben a Somossy mulató művészeinek vendégszereplésével, részben színházi társulatok kamaraestjeivel. Fellépett az étteremben többek között Carola Cecilia dalénekes, a híres Barisson nővérek (angol táncos-énekes számokkal), Msr. King-Kalisa zsonglőr mutatványaival és az Ős-Budavárában szereplő olasz énekes-csoport és Bibb and Bobb zenebohócok. Vendégműsort adott több alkalommal az étteremben a híres katonai alakulat: Frigyes főherceg 52. gyalogos-ezredének zenekara is. (Későbbi kapcsolódás ehhez az ezredhez, hogy Gundel Károly – Kövesi úr és családjának jó barátja - a háború alatt ennél az ezrednél szolgált hadnagyi, majd századosi rangban.)
A katonazenekaroknak már akkor is voltak „kötelező” műsorszámai, melyekből időnként komoly konfliktusok származhattak. 1896. októberében például a Pesti Napló egy különös botrányról tudósított:
Az Erzsébet körúton, a Kövesi féle vendéglőben minden este katonai zenekar játszik, mely rendesen el szokta játszani a Gotterhaltét is (ez az osztrákok himnusza – szerk.). Tegnap este egy úr belepisszegett az osztrák néphimnuszba s azután felállt, fizetett és távozni akart. Ekkor elébe állt egy főhadnagy s a nevét követelte. A pisszegő úr észre sem látszott venni a főhadnagyot s nyugodtan távozott a vendéglőből. A főhadnagy azonban az utcára is utána ment, s újból követelte, hogy nevezze meg magát. Izgatott szóváltás után, a kölcsönös bemutatkozás és névjegycsere aztán meg is történt, amit holnap valószínűleg párbaj fog követni.
A katonazene úgy látszik, kihozta az emberekből a valódi énjüket, mert az újság ugyanezen hónapban másik botrányról is hírt adott:
Őrült nő az étteremben. Izgalmas jelenet történt tegnap este a Kövesi féle nagyvendéglőben, az Erzsébet körúton. Az étterembe úgy 9 óra tájban egy négy tagú társaság érkezett, közöttük egy nő. Vacsora közben, éppen amikor a katonazene egy keringőt játszott, hirtelen felugrott a társaság nőtagja s a katona-zenekar dirigense felé fordulva fölkiáltott: - Das ist der deutsche Kaiser! (azaz: Ez a német császár).
Szerencsére a zenekar tovább játszott s a kínos incidenst alig vette észre néhány asztal közönsége. A hölgyet férje kivonszolta, majd fiákeren hazavitte.
Lehet, hogy az említett társaságokról fotó is készült. Kövesi úr ugyanis Budapesten az elsők között vezette be éttermében az alkalmi társaságok, a vendégek fényképezését. Aki ezt kívánta, a körbejáró fotóssal levétette magát – magukat. Mire a társaság evett–ivott, mulatott, készen lett a fénykép annyi példányban, amennyit rendeltek. (A legtöbb ilyen kép a Gambrinusból és a Gundelből maradt fenn!) A művelet a kor technikai eszközeivel igazán bravúros lehetett!
A házaspár Szegeden 1929-ben
Visszatérve a tulajdonoshoz: Kövesi úr 1890-ben megnősült, felesége Holm Emília, egy keszthelyi kereskedő lánya volt. Két gyermekük született: Gabriella és Emília. (Lásd a fotót fentebb!) Valószínűleg voltak még rokonaik Szegeden is, ahol Kövesi István vendéglős dolgozott. Fennmaradt ugyanis egy fotó a házaspárról 1929-ből (április 29.), ami Szegeden készült – a ráírt adat szerint. Ezekben az utolsó években biztosan pihenni mentek a rokonokhoz, mert Kövesi Nándor néhány év múlva meghalt. A gyászjelentés 1934. február 14-én készült és az aznapi hajnali halálhírről szólt. A temetést Keszthelyen tartották 16-án. Feleségét, Holm Emíliát 1948-ban történt halála után ugyanabba a sírba temették.
Gundel Károly, a jó barát
Kövesi Nándor halálhírére megmozdult a szakma és nagy tisztelettel adózott az ismert vendéglősnek. Kiemelkedő volt a kondoleálók közül Gundel Károly, aki nem elégedett meg néhány soros részvét-távirattal, vagy levélkével. Ő személyes hangú levelet küldött az özvegynek, melyben ezt írta:
Nagyságos Asszonyom! Őszinte szomorúsággal tölt el gyászos híradásuk, hogy drága jó ura, az én kedves, öreg barátom befejezte földi vándorlását és pihenni tért. … Benne mindig a régi, jó iskolának kiváló követőjét és kedves öreg kollégámat láttam, tiszteltem és szerettem, sorsában pedig – melynél bizton különbet érdemelt – a derék magyar iparos Trianon - okozta tragédiáját. …..
Szívből küldöm – egész családom és egész házam népe őszintén átérzett, meleg részvétét.
Szomorú hívük Gundel Károly
A Gambrinus étterem további működése
Kövesi úr természetesen még jóval a halála előtt elhagyta a Gambrinus éttermet és Emília lányához, illetve vejéhez, Ambrus Ferenchez költözött Szegedre. Ott aktív vendéglátói életéről már nem tudunk, de nyilván szakmai tanácsokkal segítette vejét, illetve egyetlen unokájával foglalkozott.
A Gambrinus étterem átvételére többen jelentkeztek, hiszen híres, nagyon jól bejáratott helyről volt szó. Kövesi úr választása Nemény Bélára esett, aki 1905-től az alapító ötletei szerint folytatta az üzletmenetet. Katonazenekar és nagyszerű konyha voltak továbbra is a fő vonzó elemek. Nemény sok helyen próbálkozott, pl. az Ó-Tátrafüredi Szálloda éttermével és a Magyar Világ Kávéházzal (Kossuth L. u. – a Puskin mozi helyén) is közelebbi kapcsolatba került. Nála még naponta hangversenyezett a magyar királyi honvédség zenekara. Később ő lett a városligeti Weingruber vendéglő (volt Fővárosi Pavilon) bérlője.
Nemény a stafétabotot Oláh Gyárfás Mihálynak adta át, aki „az ország legnagyobb és legszebb étkezője”, illetve „a fővárosi és vidéki előkelőség találkozó helye” jelzőkkel hirdette a Gambrinust. Itt azonban tegyünk egy kis kitérőt, mert a budapesti mozitörténet egyik kisiklását kell helyre tennünk! A történet ugyanis úgy szól, hogy a Gambrinusból mozi lett (idézek a panoramio.hu weboldalról, bár sok más helyen is ez olvasható):
Az első, nem vendéglői, és nem szezonális, állandó mozi, a Gambrinus vendéglő helyén nyílt meg 1906-ban, az Erzsébet körút 27-ben. Neve Projektográf lett, ami tulajdonképpen nem is név: mivel a ’mozi’ kifejezés 1907-ig nem létezett, a ’projektográf’ szó csak annyit jelentett, hogy ’mozgófénykép – vetítőhely.
Az 1910-es címjegyzék is Projektográf-ként tüntette fel, de hamarosan nevet változtatott: az 1911-es címjegyzékben a neve már ODEON MOZGÓSZÍNHÁZ. Az 1913-as mozi-jegyzékben, és az 1914-es címjegyzékben is így említik. 1915-ben az Erzsébet körút 27-ben bezárt, és átköltözött a Rottenbiller utcába (az Erzsébet körút 27-re a további években mindig elvi engedélyek lettek kiadva, sőt 1926-ban 15 évre kapott elvi engedélyt az Angol-Magyar Filmszínház RT, de semmilyen adat nincs arról, hogy még bármikor vetítések lettek volna: a jelek szerint filmtechnikai objektumnak használták csak).
Hát kicsit zavarban vagyok, ez a mozi-ügy szerintem óriási baklövés!. A birtokomban lévő Gambrinus képeslapok és fotók ebben az időszakban is készültek, a vendégek által megírattak és postára adattak – tehát nem tudom elképzelni ezt a kettősséget. Másrészt a Gambrinus belső tere oszlopokkal, boltívekkel annyira tagolt volt, hogy erős átépítés kellett volna ahhoz, hogy mozivá váljon. Az viszont igaz, hogy a bérlő, Oláh Gyárfás Mihály szoros kapcsolatban állt a filmvilággal: az ő bátyja, Dezső volt ugyanis az Astra Filmgyár és Filmkölcsönző Rt. titkára, 1919-től pedig üzemvezető igazgatója. A vendéglős testvér, Oláh Gyárfás Mihály - aki a Gambrinus étteremet vitte az Erzsébet körút és a Wesselényi utca sarkán - biztosította az alaptőkét az Astra létrehozásához. (A filmes testvér, Oláh Gyárfás Dezső unokája, Oláh Gábor írta le ezt a történetet internetes Naplójában.)
Oláh úr előtt volt egy kis epizód: a bérlő 2 évre Aczél Miksa vendéglős lett (lakása 1928-ban: V, Sziget-u. 4/6.). A hazai vendéglős ipar kultikus figurája volt, bejárta a világot és az első magyar koktélkönyvet is ő adta ki 1899-ben American Bár címmel. Sok éttermet és főleg mulatói, szállodai bárt vezetett a Gambrinus után, például a Hotel Excelsior szállodát és a Bárt, illetve később, 1918-19-ben még a New York kávéházat is. Az Excelsior Hotelről ez olvasható egy 1912-es újsághirdetésben:
Budapest legújabb és legmodernebb szállodája az Aczél Miksa által pazarul berendezett „Excelsior-szálloda“ Rákóczi út 72. szám alatt. Minden szobában meleg és hideg víz, minden emeleten telefon, központi fűtés, lift. Szobák naponta 5 koronától feljebb kaphatók. Az árakba foglaltatik az angol reggeli, ruhavasalás, beretválkozás és ásványvíz. A pályaudvarok és színházak közelében. Villamos közlekedés minden irányban.
Külön nevezetesség volt az amerikai mintájú bár: „Színház után falatozó a művészeknek - Aczél Excelsior szálloda.
A főváros legelőkelőbb kávézó szalonja. Nyitva esti 8 órától. Külön bejárat a félemeletre az utcáról.”
Az már szinte csak hab a tortán, hogy az I. világháború után Szeged Étteremként működött a helyiség – ugyanott és ugyanúgy, de ezzel be is fejeződött a Gambrinus története.
A poszt szövege szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt szereplő képek eredeti példányai a szerző tulajdonában vannak!!!