.

A fiákeres intézménye a hajdani Budapest elmaradhatatlan része volt. Krúdy kirándulása a zugligeti Fácán vendéglőbe éppúgy elképzelhetetlen volt fiáker nélkül, mint a mai fővárosok történelmi negyedei a turista idényben. A régi Budapest azonban ebben is fokozta az „élvezeteket”, mert akkoriban versenyeket rendeztek a fiákeresek részvételével. Ennek történetébe bepillanthatunk kedves barátom – blogunk vendég-szerzője – Ürmös Lóránt írása segítségével.

LUCZIANOVITS FERENC, A GYŐZTES FIAKERES

Luczianovits Ferenc bérkocsi tulajdonos 1908 őszén a budapesti Ügetőn a kettesfogatú bérkocsik versenyében első helyezést ért el. Ennek örömére és emlékére saját képes levelezőlapot készíttetett. (ld. a címképen)

A fiákerversenyek rövid előélete

Budapesten 1879-ben kezdődtek el az ügetőversenyek. Ennek keretében a következő év májusában a Tattersall-ban megtartották a fiákeresek első versenyét. Azok a kettesfogatú (kétlovas) bérkocsisok indulhattak, akik engedély-számmal és rendes állomáshellyel, azaz fővárosi engedéllyel rendelkeztek. Ekkor Wampetits Ferenc a 17. számú kocsijával nagy időkülönbséggel győzött. Ennek az volt a fő oka, hogy a többi fogatot vagy az utolsó nap, vagy 4-5 nappal korábban állították össze, tehát nem tréningezték a lovakat (és a hajtókat). A következő években is leggyakrabban Wampetits lett a győztes.

A szabályokon időközben változtattak – mindezeket megírta a Vadász és Versenylap korabeli száma. A hajtóknak ezután ki kellett mutatniuk, hogy a bejelentett saját lovaikat legalább 6 héttel a verseny előtt nyilvános bérkocsiban fuvarozásra használták. Vállalniuk kellett, hogy a kétnapos versenyen a második napi fiáker handicapban is elindulnak; ezért csak a második nap után fizették ki a versenydíjakat. Az első napi győztesnek a második versenynapon 50, 100, 150, 200, vagy 250 méter térhátrányból kellett indulnia. A közönségnek természetesen fogadásokat is lehetett kötni a futamok nyerteseire.

Egy különös verseny

Érdekes esetek is történtek, például 1885. május 6-án. Különös fiáker versenyt rendeztek az ügetőn, amelyről a Pesti Napló hangulatos riportban számolt be:

„A lósportban érdekelt néhány mágnás összebeszélt és pompás jutalomtárgyakat gyűjtöttek össze, hogy ezekkel a legcsinosabb bérkocsisokat jutalmazzák. Nem a kocsisokat akarták támogatni, hanem a közönséget, az utasokat. Némelyik kocsinak ugyanis a koszos ülésére jóformán bele sem lehetett ülni, rozzant volt az egész jármű, hitványak a gebék; a hatóság hiába tartott ellenőrzéseket, nem változott semmi.
A megmérettetésen csak tíz bérkocsi jelent meg, közülük hárman nemrég még Bécsben hajtottak. Az öreg budai bárkák, a piszkos kocsisok nem jöttek el. Akik viszont itt voltak, nagyúri büszkeséggel csucsorították össze Virginiát füstölő szájukat. Valamennyien apró cilinderben, bársony zekében, lakktopánban és sokszínű, kockás nadrágban feszítettek. Büszkén néztek le a bakról és ékes németséggel kritizálták a társaikat.
A Kerepesi út végén lévő Tattersall-ban nagy érdeklődés mellett folyt a vetélkedés. Az udvaron egyszer kellett ügetve körbe hajtani és utána a puha talajon három egymásba fonódó nyolcast csinálni. A zsűri tagjai – élükön gróf Batthány Elemérrel, - szemlére vették a kocsist, a szerszámokat, a lovakat, a kocsis kinézetét, a befogás módját, a hajtást, a lovak járását, az engedelmességet és az összbenyomást. Az első díjat Czinkánt József, a másodikat Wampetits Ferenc kapta.
Harmadik lett Luczianovits Ferenc, az 5. számú kocsi tulajdonosa, 155 pontot kapott, jutalma 15 arany és egy pár Jucker márkájú, finom minőségű (angol) baktakaró volt. Minden résztvevőnek járt egy ostor is, belevésve a nap dátuma.”

Ez volt az első alkalom, hogy Luczianovits rajthoz állt fiáker-versenyen.

Egy kis kitérő: sokan biztosan nem tudjátok pontosan, mi is volt a Tattersall. Történetéből néhány adatot idézek A Magyar Ügető c. könyv első kötetéből:

„A versenypálya az akkori lóvásártér területén, a Kerepesi út és a Kerepesi temető között, megközelítőleg a mai ügető versenypálya egy részén épült (ma, 2016-ban már az Aréna bevásárlóközpont van ott!). A pálya kerülete 750 m, a futópálya szélessége 20 m volt, mindkét oldalon a korláttal elkerítve. Az 1100 m kerületű bécsi pályához viszonyítva sajnos kicsi, de ne feledjük, hogy ebben az időben, Franciaországban 600, sőt 400 m kerületű ügető versenypályák is voltak, s Olaszország legnépszerűbb versenypályája, az olasz ügetőversenyzés akkori központja, a bolognai pálya csak 520 m kerületű volt. A pályát vízvezetékkel látták el, így öntözhető volt. A futófelület alapját mindegy 15 cm vastagságú cementvízzel kevert kőszénpor réteggel borították be, ami azt tömörré és rugalmassá tette. A pálya egy kisebb részét kísérletképpen agyag, finom kavics és homok keverékével borították.
A fordulók helyszűke miatt kissé élesek, de a külföldi szakértők megállapítása szerint is kielégítőek, annál is inkább, mert 12-15 fokkal dőlve épültek. A versenypálya belső oldalán 6 m széles homokos tréningpálya épült. Hat istálló áll a versenylovak rendelkezésére, bokszokkal. A bírói páholy a pálya belsejében van. A közönség részére 1000 ülőhellyel bíró tribün épült "csinos svájci stílben". A pálya belső oldalán, egy emelkedett részen külön elkerített hely áll a tagok, futtatók és mások rendelkezésére. A tribün két oldalán volt az olcsóbb hely a közönség számára. A totalizatőr pénztárakat úgy helyezték el, hogy minden hely közönsége hozzáférhetett. Mindent összevéve, a pálya - főleg, ha figyelembe vesszük, hogy pusztán a Társaság önerejéből épült - a célnak megfelelő, elég korszerű s amellett csinos volt. A szakértők véleménye szerint az új pálya kiállotta az összehasonlítást a korabeli ügető versenypályákkal, sőt sokak szerint egyike a legszebbeknek. A tribünre szóló jegy férfiaknak 4 Ft, nőknek 2 Ft, a pálya közepén lévő hely 50 krajcár, a két oldalon levő hely 20 krajcár volt.”

Néhány szó a Luczianovits családról és a fiákeresekről

A római katolikus vallású Luczianovits bérkocsimesterről feljegyezték, hogy 1839. március 8-án, Óbudán 12 forintot fizetett a polgárjogért. A család tagjai között az 1880-as években találunk vendéglőst, több bérkocsist és bérkocsis segédet is (György és Miklós). Az elhunytakról általában német nyelvű gyászjelentést adtak ki.
Luczianovits Ferenc bérkocsis mester 1883-ban a VIII. kerületi Nap utca 32-ben lakott, 1891-től pedig a Práter utca 86. szám alatt, már saját házában. A kocsizás és persze a versenyzés tehát elég jövedelmező iparág lehetett! (Itt jegyzem meg, hogy a többszörös nyertes Wampetits Ferenc is a versenydíjaiból összegyűjtött pénzből alapította híres városligeti vendéglőjét, amely később a Gundel család tulajdona lett, és ezen a néven működik a mai napig.)
A XIX század végén több – a bérkocsi-iparral foglalkozó újság jelent meg Budapesten, amelyekben sok érdekességről lehetett olvasni. Így például arról is, hogy a bérkocsis céh 1872-ben szűnt meg és csak a század végén alakult meg az ipartestületük. Továbbá olvasható, hogy a kocsisok törzsvendéglőjükben és kávéházukban szoktak rendszeresen találkozni.

Ismét egy kis kitérő: Krúdy Gyula írásai mély érzésekkel szólnak arról a nosztalgia-világról, amelyet az írásaira jellemző hangulatok miatt idézgetünk. Mintha állandóan álmodozna – pedig közben sokszor olyan dokumentum értékűek az írásai, mintha korabeli adattárnak szánta volna. Frühling Antal vendéglős a „régi arabs szürkéhez” címezte éttermét, melyről Krúdy nélkül aligha tudnánk valamit. Az üllői út külsőbb részén a 19. század második felében még istállók voltak, a városi konflis kocsisok tartották itt lovaikat (és a kocsikat is éjszakára), s innen jártak be naponta a Gizella térre, a színházakhoz és a pályaudvarokhoz a jó fuvarok reményében. Közülük nagyon kevesen büszkélkedhettek igazi „arabs szürke” lovakkal, talán ezért is választotta Frühling úr a jól hangzó nevet kocsmájának. Mert esténként, mikorra összeverődtek a kocsisok egy-két pálinkára és korsó sörre, a kocsmai rész népesebb volt a kerthelyiségnél, és az ételválaszték is jócskán leszűkült a pörkölt-félékre. A tisztes polgári vendéglő - mely a mai klinikák tájékán volt -, a nagyobb bérházépítések után hanyatlani kezdett, amikor az istállókat is lebontották és a kocsisok kijjebb, Erzsébeten és Soroksáron találtak új éjszakai szállásokat a lovaiknak.
Egy másik fiákeres emlék a VIII. kerületből Janous János vendéglője a „fiákeres fertályról”, ahol feltehetően Krúdy is megfordult a józsefvárosi barangolásai során (lehet, hogy a képen éppen őt várta a fiáker a vendéglő előtt?!). A környékről szóló leírásokból idézek: „A budapesti VIII. kerületi Kálvária térről nyílik a többnyire földszintes házakkal szegélyezett Karácsony Sándor (régen Karpfenstein) utca. Valamikor ez a városrész a fuvarosok, kocsisok kerülete volt, ahogy erre utalnak az utcaelnevezések (Bérkocsis utca, Nagy és Kis Fuvaros utca) is. Ilyen régi fuvarosház volt lóistállóval, kocsiszínnel az azóta műemlékké nyilvánított, klasszicista homlokzatú Karácsony Sándor (régen Karpfenstein) utca 31–33. számú épület. Ha az utcai nagykaput kitárjuk, meglepetés erejével hat a látvány. Egy kis oázis a sivár környéken. Díszfákkal, bokrokkal, virágágyásokkal teli kert, szép, festett padokkal. Kétoldalt komfortos, egyszobás lakások, hátul, a valamikori istálló helyén szépen kialakított istentiszteleti hely.” A lenti vendéglő épülete ma is eredeti formájában áll, de elég romosan!

Visszatérve főhősünkhöz: az újságban olvasható, hogy a számozott, hivatalos engedéllyel rendelkező fiákereseket a hatóság kötelezte bizonyos tevékenységek elvégzésére, például: 1893. március 25-én éjjeli szolgálatra a Nyugati pályaudvarhoz az 1-11. számúakat kirendelték. Luczianovits Ferenc mindig az 5. számú kocsit hajtotta. A gazdagabb tulajdonosok több különböző számozású fogattal is rendelkeztek, több segéddel (hajtóval).
A bérkocsisok Budapest területén hivatalos árszabályban meghatározott áron fuvarozhattak, a városhatáron kívül alkalmanként kialkudott díjat kérhettek. A hatósági díjszabást a kocsisok a vendégek kérésére kötelesek voltak bemutatni.

Luczianovits első győzelem utáni versenyei, szereplései

Az 1885. május 6-i különleges verseny után már egy hónappal rajthoz állt Luczianovits, de csak hatodikként ért célba. Úgy látszik, ez az eredmény elvette a kedvét, mert 1886. októberéig a neve nem található a benevezett kocsisok között. Ekkor, október 14-én elindult a fiáker kocsizáson és most ötödik helyen futott be. A következő év áprilisában ezt írta róla a Vadász és Versenylap:

A fiákerversenyre öt kocsi állt ki. A közönség kedvence Mandelbaum 131. számú fogata volt és ezen kívül Luczianovits két szürke lova részesült figyelemben. Mandelbaum csalódást okozott, Luczianovits szürkéi viszont szép egyenletes ügetéssel átvéve a vezetést, a helyzetnek folyvást az urai maradtak.” Így az 5. számú Luczianovits győzőtt és még a legcsinosabb fogatnak járó 20 forint jutalmat is megkapta.
Második alkalommal 1887-ben, május 29-én a tavaszi ügetőn a fiákeresek első versenynapján Luczianovits fogata másodikként ért be. A második napon, június elsején a rajt elmaradt, mert a hajtók „sztrájkoltak”, visszavonták a nevezéseiket, mert nézeteltérésük támadt az első futamot megnyert Mandelbaummal szemben.
Szintén ebben az évben október 23-án az első, kétfogatú bérkocsizási napon Luczianovits ismét az 5. helyet szerezte meg. Mivel ekkor Mandelbaum fogata nyert, neki a második napon 250 méter hátrányból kellett indulnia.”Luczianovits szürkéi a nagy térelőnyt felhasználva, folyvást hatalmukban tartották a versenyt, s nagy fölénnyel érkeztek be sok hosszal Mandelbaum Lipót két feketéje előtt és 100 korona díjat kapott.

Az „Ügető meetinget” 1888. áprilisában rendezték meg, a fiákeresek első versenynapja pedig 22-én zajlott le, ahol Luczianovits könnyen, két lóhosszal nyert. Egyébként kb. 2200 métert kellett teljesíteni, ez azt jelentette, hogy háromszor kellett a pályán körbe-kerülni. A második napon, 29-én Luczianovits 200 méter előnyt adott ellenfeleinek, de így csak harmadik lett. Egy év múlva 1889. május 26-án és 30-án megtartott versenyen Luczianovits csak második és harmadik helyezést ért el.

Budapesten az ügetőn a futamok különböző okok miatt 1892. és 1903. között szüneteltek. Új pályán, az Erzsébet királyné úton 1905-ben kezdődtek a versenyek, a fiáker kocsizások nyertesei között nem szerepelt Luczianovits neve.

A nagy verseny

1908 őszén az első fiáker kocsizást október 18-án, vasárnap rendezték, s az eseményt így kommentálta a Pesti Napló sportrovata:

A bérkocsis urak versenye három kilométer. Fehér karszalaggal, rajta fekete programszámmal hajtottak egy-egy fiákert a budapesti standok nevezetességei, akik többszörös lótulajdonosok, és akik tarifáért mennek, ha muszáj, de tarifa nélkül is a legritkábban kapnak 6 percnyi hajtásért 300 koronát, már aki győz.

Az első futamot Feiser Sándor nyerte, Luczianovits csak a második lett, pedig sokan az ő győzelmét várták. A második futamra következő vasárnap, október 25-én került sor. A Magyar Turf írta meg, hogy a rendes ügető és a kettesfogatú úrkocsi-verseny után már teljesen besötétedett, amikor elindultak a versenyzők. Tíz kocsi közül az 5. számú Luczianovits érkezett elsőnek a célba a hét éves Mostar és a kilenc éves Flóra nevű lovaival. Sikerült a visszavágás: a nagy vetélytársat megelőzni, és az ezer méteres táv átlagcsúcsát is megdönteni. Az eredménye 1,56 perc volt.
Luczianovits a nagy győzelem emlékére képes levelezőlapot rendelt meg (ld. a címképet) – német szöveggel – a kor legnagyobb hazai képeslap kiadójánál, Divald Károlynál. A kártyára a róla készült színes rajzot nyomtatták. Érdekesség, hogy az időpontot eltévesztették: nem október 15-én, hanem 25-én zajlott a verseny.

Utolsó évek

Luczianovits a nagy győzelme után nem indult több futamon. A versenyek száma is lecsökkent, majd 1914. őszén, a Nagy Háború elején az ügető Budapesten meg is szűnt.
Luczianovits Ferenc 1924-ben még a Práter utca 86. számú házban lakott, itt hunyt el április 2-án. A korabeli hírlapok nem emlékeztek meg a haláláról…

Felhasznált források:
-    korabeli hírlapok, újságok
-    gyászjelentések
-    Ürmös Lóránt: A győztes fiákeres (cikk: Bélyegvilág 2004/3.)

A poszt szövege szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt szereplő képek eredeti példányai a szerző tulajdonában vannak!!!