A világon számos olyan étterem van, amelyről – lehetetlen helyzete miatt – nem is feltételeznénk nagyobb népszerűséget. Pedig alkalmi divatok, érdekességek, aktuális események sokszor létrehoztak már érdekes helyeket a szórakozás, a gasztronómia számára. Ilyen manapság a sok belvárosi „romkocsma”, melyeket a (más nagyvárosokban lebontandó, szinte lakhatatlan és senkinek sem kellő) romos házakban kialakítottak, s ez Budapest egyik fő vonzereje lett. Most bemutatok egy hasonlóan furcsa - de száztíz évvel ezelőtti képződményt.

A pesti Dunapart éttermei, kávéházai legendásak voltak azzal a Dunakorzóval együtt, mely sétálók százait vonzotta naponta a legendás „békeidőkben” – erről hamarosan újabb posztot fogok írni. Most azonban sétáljunk le az alsó rakpartra vezető – akkor még nem szalmiákszagú! - lépcsőn és látogassuk meg az egyetlen ott nyitott vendéglőt. A Viadukt étterem ugyanis az árvízzel is dacolva – mely egyre sűrűbben elönti a rakpartokat –, ide települt. Története szorosan kapcsolódik a rakpartra, illetve a felső sétányok szélére épült villamos vonallal.

Röviden az előzményekről: 116 éve, 1900. október 20-án adták át a forgalomnak Budapesten a pesti Duna-part villamos vonalát. A budapesti rakpartok kiépítése - az 1838-as árvíz tapasztalatai nyomán - 1853-ban kezdődött, a Margit híd és a Boráros tér között 1891-re készült el a kétszintű támfal, mely a mellvédfalakkal 10 méter magasságot ért el. A pesti rakparton 1896-tól épült a villamos-pálya, 1897-ben átadták a Boráros tér és Erzsébet híd közti szakaszt, s 1900. október 20-án adták át a forgalomnak az Erzsébet híd és Akadémia közti részt (Pedig még az Erzsébet híd is csak épült!) A vonalat a séta-korzó érintetlenül hagyása érdekében az alsó rakpart fölé épített 498 méter hosszú, három sor szegecselt oszlopon álló, vasszerkezetű viadukton vezették, innen ered az egész vonal Viadukt neve. A vasszerkezet alatt aluljárók, feljáró lépcsők és raktárak létesültek, de a Nagyvásárcsarnoknál már a stabil rakparti partfalból indultak az alagutak a csarnok alatti hatalmas raktárakhoz, ahol az uszályokon érkező terményeket tárolták. A vágányokat a korzótól kő mellvéd és a kandeláberekkel egybeépített öntöttvas korlát választotta el, melyeket Ybl Miklós tervezett.

Az egyik ilyen raktár-részt Csillag Illés kibérelte és vendéglőt rendezett be a helyiségben (lásd a címképen!). A víz és áramcsatlakozás gondolom adott volt, de még így sem lehetett nagy élvezet az ablaktalan konyhában dolgozni, pedig állítólag remek ételeket szolgáltak fel. Az egyik reklám szerint „Minden időben friss halászlé és elsőrendű italok” voltak, s ez a hajnali 3 órai nyitást és késő esti zárást tekintve 21-22 órás készenlétet jelentett a szakácsnak is. Később pedig egész éjjel várták az éhező-szomjazó vendégeket, ami nagyon hosszú szolgálatot jelentett… A folyamatos készenlét oka kettős: egyrészt a kocsma (reklámja szerint is) a Bécsi hajóállomással (ld. a képen) szemben nyílt, ahol elég nagy volt a hajó-, és ezáltal az utasforgalom. Ez ugyanis nem csak a bécsi, de a Vác, Esztergom, Pozsony felé irányuló hajózást is jelentette, ami akkoriban sokkal sűrűbb járatokat és sokkal több embert takart. (A déli hajóforgalmat az Erzsébet híd utáni, ma „nemzetköziként” működő hajóállomás bonyolította.)

A korcsma belső pultját nézve gyanítom, hogy csapolt sört kétféle, kimért bor legalább 3 féle volt, palackokban biztosan sokkal több. A snapszok, rumok és konyakok választéka nagyobb lehetett, hisz a forgalmat csak kisebb részben biztosították az utasok, a többséget a hajók munkásai jelentették. A korabeli újságcikkekben ugyanis sokszor „matrózkocsmának” minősítették a vendéglőt, (például: Lengyel István: Titokzatos matrózkorcsma a Dunaparton. Pesti Hírlap, 1921. - Riport a hajóállomás közelében levő Viadukt-vendéglőről), bár éppen ebből a cikkből is kiderül, hogy az úri közönség is szívesen látogatta az éjszakai helyet.

Kinek lehetett ez a bizarr ötlete, hogy a csattogó villamosok kísérőzenéjével szolgáljon az étkező, vagy csak iszogató vendégeinek? A szegecselt vasszerkezetet és a beton gerendákat ugyanis semmi sem takarta el belülről, tehát a robogó villamosok teljes koncertje „élvezhető” volt a belső térben. Nos, az urat Csillag Illésnek hívták és már korábban is érdeklődött a gasztronómia iránt, hisz feltalálta a „Próféta” növény likőrt. Ajánlata szerint a Próféta „mint étvágygerjesztő gyomorerősítő és üdítő szer” volt, mely a „turista, vadászati, utazási és házi célokra a legjobb”. A szer frenetikus hatásairól nincs információm, de nyilván népszerű volt, ha annyi pénzt lehetett belőle keresni, amennyi a vendéglő megnyitásához kellett. És emellett még a családját is jól ellátta Csillag úr – a képeslapon ő egy széken ül a kocsma ajtaja mellett, térdei közé fogva kisfiát, és mellette álló feleségével mindhárman elég jó minőségű polgári öltözékben vannak. Sőt ez látszik az ajtóban álló fiatalemberen is, aki Csillag úr idősebb fia, feltehetően a feleségével – mindketten segíthettek a vendéglő üzletmenetében.

A család a közelben lakott, ezért tudhattak a viadukt építésének minden mozzanatáról, és időben „lecsaptak” az építmény alatti kamrák egyikére. Biztosan a legjobbat tudták kiválasztani a lehetőségek közül, vagy egy dupla raktárat - mert a nagyobb bejárati előtérben még ablakokat is el tudtak helyezni az ajtó mellé.

A család lakcíme különböző helyeken, hirdetésekben és címjegyzékekben többféleképpen szerepel:
- Petőfi tér 2. (hirdetés);
- vendéglős, IV, Ferencz József-rakpart 33. (Budapesti cím- és lakjegyzék 1899.)
- V, Mária Valéria-u. 1. (vendéglősök címjegyzéke 1899.)
Ez mindegyik a közeli épületeket jelenti, sőt egy háztömb oldalait. Az egyik címen a 20-as években Csillag úr szatócsboltot nyitott, ekkor a Viadukt vendéglő már özv. Lőrinc Adolfné tulajdona volt, akinek férje, Lőrinc Adolf József 1917. január 29-én halt meg a fronton katonaként. A vendéglő új címe, mivel közben átszámozták a környéket: IV. kerület, Petőfi tér, Viadukt 7. szám. Tehát több, közben megnyílt raktár is saját házszámot kaphatott.

Fizikailag persze a Viadukt végig ugyanott működött: a híres Duna parti Hungária szálló tövében, ahol az épület összeért a Bristol hotellel. A szállodák miatt számos képeslap készült erről a partszakaszról, melyeken jól követhetők a változások, illetve milyen volt a hajóállomás, és hogy a 20-as évek elején még a vízhez vezető lépcsők tetejénél megvolt a korcsma (a kép jobb szélén), mely nagy mulatságoknak és remek halászlé-evéseknek volt tanúja két évtizeden keresztül…