Nagy utazásokkal, komoly kirándulás keretében nagyszerű vendéglők várták a családokat Zugligetben, Hűvösvölgyben vagy a Pálvölgyi barlangnál. De mi volt a házak között? Mi volt azokkal, akik nem akartak órákig kocsikázni egy korsó csapolt sörért és jóféle főtt-sült csülökért? Vajon hová jártak a polgárok Budán, a lakásuk közelében nyáron – külső-belső felüdülésük érdekében?
A hajdani Budáról sokunknak van az a képzete, hogy magja, a Tabán valójában egy mulató negyed lehetett, telis-tele kocsmákkal, kisvendéglőkkel és romantikus sétáló utcákkal – amit átkos pénzemberek eltüntettek a nagyobb haszon reményében. Pedig inkább volt egészségtelen, egyszerű kis házakból álló falucska, korszerűtlen házaikban lakó meglehetősen egyszerű és szegény emberekkel. A hegy lábánál már nagyobb bérházak is épültek polgári lakásokkal és lakókkal, akiknek „kerthelyiség-igényeit” a közeli, vagy néhány utcával távolabbi vendéglők elégítették ki.
A jelen körképben szemezgetek Buda kertvendéglőiből, mert teljes képet adni szinte lehetetlen – talán külön könyvet is megérne ez a téma. A „hegyvidék”, azaz a környező hegyekre felkúszó városrészek sokat szerepeltek már cikkekben és egy remek albumot is összeállítottak a vendéglátásáról. Mi maradjunk tehát lentebb, és felkeresünk olyan helyeket, amelyeket lehet, hogy sokan ismernek, de mégis kevesebbet hallottak róluk.
A Tabánban, a domboldal talán mára legismertebb vendéglője volt Poldi bácsi Mélypincéje, ahol Krúdy Gyula is sokszor üldögélt a „családi” asztalnál. Egy másik tabáni vendéglősről viszont szinte sohasem írtak, pedig ő is sokszor felbukkant Krúdy regényeiben és novelláiban. Fridolin, az öreg pincér ugyanis hajdan vendéglős volt a Tabánban. A 610-es számú házban lévő saját vendéglője - a hatalmas diófa alatti kerthelyisége és a rendkívül családias hangulata ellenére - a kiegyezés után tönkrement, ezután a tulajdonosból alkalmazott lett és pincérként vállalt munkát, hogy eltarthassa a családját. Pedig Engelhardt Fridolin világot járt vendéglős volt, illetve útlevele szerint „korcsmáros”. Mestervizsgáját 1844-ben Sigmaringenben tette le (mesterlevele van a képen!), a Sváb Alpok csodálatos kisvárosában, a Bodeni tótól 40 km-re. Ez a környék már akkoriban is jócskán kivette részét az idegenforgalomból, így vendéglői és szakácsai jó gyakorlatot jelentettek Fridolin számára. A századforduló körül idős pincérként sokszor találkozott vele Krúdy, aki fogékony volt az öreg régi történeteire, utazási élményeire és jó emberismeretére.
Tabánban volt a legnagyobb az „egy főre eső vendéglők” száma, sok jó hírű és jó étkű kertvendéglőben élvezhették az emberek a kellemes levegő és a kitűnő konyha áldásait. A Tabán vendéglátásáról szóló cikkek száma végtelen – és ami fontosabb, sok dokumentum és fotó is fennmaradt róluk. Most csak egyik kedvenc képemet mutatom meg: a Döbrentei tér 2. számú házban volt Horváth Sándor Tabáni sörcsarnoka. Itt, a nagyobb házak tövében olyan kert várta a polgárokat (és hölgyeket is!), mint a Körutakon, csakhogy remek rálátással az Erzsébet hídra és Pestre.
Most egy kicsit tovább megyünk Buda felfedezésére a Gellért hegy felé (részben még ez is a Tabánhoz tartozott).
A Gellérthegy tetejére kapaszkodva jutunk az akkoriban óriási látványosságnak számító Gellérthegyi Kioszkhoz. A Citadella tövében, kb. a mai busz- és autóparkolók helyén állt az épület és hatalmas kerthelyisége. Mittl későbbi vendéglős még a 30-as években is úgy hirdette az üzletét, hogy „a legszebb kilátás nyílik Budapestre és környékére”. Ehhez természetesen elsőrendű magyar konyhát és naponta cigányzenét is garantált.
A Citadella túloldalán, kb. a mostani Szabadság szobor alatt volt a Gellérthegyi Nagyvendéglő. A kioszkot főként már a kezdetekben is a fővárosba látogató vendégek, vidékiek és külföldiek látogatták. A túloldali Nagyvendéglő a budai, lágymányosi polgárság kiránduló- és vacsorázó helye lett. A helyszín mai képét nézve szinte kívánkozik egy hasonló kertvendéglő a „nagy semmibe”…
Végül harmadikként, a Gellért hegy nyugati peremén volt–van a Búsuló Juhász vendéglő. A századfordulón Forst István tulajdonos nagyon büszke volt a zöld domboldalon épített házára, melynek kertjéből óriási panorámában gyönyörködhettek a vendégek – ellátni innen egészen Albertfalváig, és Kelenföld kiemelkedő pontjaiig. Ez a panoráma egyébként a mai napig az étterem egyik büszkesége, bár a mai tulajdonosok csak 1937-ig vezetik vissza a „családfát”. Jellemző és sokatmondó Forst úr korabeli reklámja, vendégcsalogató szövege:
Kiváló hely majálisra. Remek kilátás!
Kirándulók, mulatságok részére ebédek és vacsorák rendezését elvállalom.
Jó cigány-zene! Tekepálya! Dréher sör! Jó borok!
Számos látogatást kér
FORST ISTVÁN
Vendéglős
A Gellért hegy korai vonzereje tehát vitathatatlan. Panorámás kirándulóhely – Budapest középpontjában, Pesthez is közel. Sajnos manapság nagyon lebecsüljük az adottságait, és teljes egészében átengedtük a turistáknak. Gondold el, kedves olvasó, hogy nem busszal mentek fel a Citadellához az emberek, hanem gyalog, bár a kemény félórai séta az emelkedőn biztosan több frissen csapolt sör fogyasztását eredményezte…
