Talán éppen ideje lesz elmondani, hogy miért pont ez a blog fejlécképe. Azért, mert régi mániám volt, hogy a nagyra tartott hajdani ezüsttükrös kávéházak két háború közötti felfrissülését, megújulását bemutassam azoknak, akik nem ismerik. És e folyamat egyik legjobb példája a Bucsinszky kávéház volt.
BUCSINSZKY KÁVÉHÁZ
A hajdani Angol kávéházról nagyon sok újságcikk és könyv megemlékezett már, különös tekintettel Rejtő Jenő regényének egyik főhősére, akinek Vanek József tulajdonos volt a névadója. „A tizennégy karátos autó” magántitkárát hívják Vanek úrnak, és Rejtő ebben a regényben érzékletes leírásával örökít meg sok kávéházi emléket, például az öreg kávés makulátlan ruházatú alakját is. 1900 után ifj. Vanek József eladta az üzletet és kalandor lett: világkörüli útra indult, ahonnan rengeteg élménnyel jött vissza. Az Angol kávéház a 10-es évektől Rt-ként működött tovább többek között politikusok tanyájaként, a világháború után egyre gyengébben, az 1930-as bezárásig. 1931-ben Bucsinszky Lajos (1874-1946) vásárolta meg és átalakította, létrehozva a főváros egyik új szenzációját.
A felvidéki származású Bucsinszky család a magyar vendéglátás-történet nagyon színes, de - későbbi politikai szereplései miatt - megosztó szereplője volt. Hoppál Mihály professzor emlékezéseiben elmondta (napkut.hu, 2003, lejegyezte Solymosi Zsuzsanna), hogy „Kassai lengyel családból származom. A nagyszüleim Bucsinszkyak voltak, akik a Felvidéken nyitottak egy kis éttermet. Később a család egyik ága Pestre jött, és nagyon megbecsült polgárokká lettek. Annak idején kaszinóengedélyt csak nagyon derék, tisztességes, megbecsült embernek adtak, és az egyik Bucsinszky azon kevesek közé tartozott, aki Budapesten kaszinót nyithatott. Volt egy nagyon híres Bucsinszky-kávéház is, a Művészek kávéháza. Mindez a háború előtti időkben történt. Amikor életemben először Lengyelországban jártam, megkérdezték, hogy mi a családi hátterem. Mondtam, hogy lengyel vér is csörgedezik ereimben, pontosabban a Bucsinszky és a Krasznapolszki nevet említettem. Ők a Bucsinszkyaknak voltak közeli rokonai, szintén felvidéki família.” Tehát Hoppál professzor lehetne a kávésok rokona, csak oly távoli ágról van szó, mellyel ma már nincs kapcsolat.
Egy korai adás-vételi ügyletben is felbukkan Bucsinszky Magdolna (Keller Györgyné) „majorosnő” neve, aki akkor Budapest-Kültelek, Lipótmező, Fő út 20. címen lakott, de nem ismert, hogy ehhez a családhoz tartozott-e. Sajnos ennél többet nem tudunk a származásukról, a fővárosi kávéházas életükről annál inkább. A kibérelt és extra-modern módon átalakított kávéházat a tulajdonosokról nevezték el, és a Bucsinszky hamarosan nagyon divatos lett a művészek és a színházi emberek körében is. Sok költőről, íróról, a Magyar és a Nemzeti Színház művészeiről szólnak a legendák, melyeket már nagyon sok helyen megírtak. Nagy Lajos például híres regényét (Budapest nagykávéház) döntően törzshelyéről, a Bucsinszkyról mintázta, Kiss Manyi nem túl jól sikerült házasságai között innen indította el ragyogó színészi karrierjét, Vészi Endre pedig budapesti napjaira emlékezve említette a kávéházat: „Az első menet, a korai, a néma bámulaté volt, vagy pontosabban a néma bámészkodásé. Így láttam a Bucsinszky kávéház Wesselényi utcai kirakatában Karinthy Frigyest, amint az ívpapír fölé hajolva, szépen rajzolt töltőtollbetűkkel verset ír.”
A KÁVÉHÁZ ÚJJÁSZÜLETÉSE
Bucsinszky Lajos valami igazi nagy dobást tervezett. Jól ismerte a neves kávéházakat, sokszor végigjárta őket tapasztalatokat gyűjtve és nem akart beállni a megszokott sorba. Jó ismerősével szövetkezve tervezték meg a stílust, és építész-iroda bevonása nélkül meg is valósították. Az átépítésben közreműködő szakemberekkel is közvetlenül vette fel a kapcsolatot, hogy mindenből a legjobbat tudja kiválasztani.
Az ötletadó és fő tervezőművész Básthy István volt, aki a 30-as évekre már komoly nevet szerzett magának. A Magyar színházművészeti lexikon szerint Básthy (1896 - 1970) „díszlettervező; pályája 1923–1927 között az Unió Színházaknál – Magyar, Király, Belvárosi, Blaha Lujza, Andrássy úti Színház – indult. 1936–1940 között dolgozott a Nemzeti Színházban és különböző zenés szórakoztató színházakban is. 1945 után az Ifjúsági, a Miskolci Nemzeti és a Pécsi Nemzeti, valamint az Állami Déryné Színháznál készített díszletterveket. Szecessziós, romantikus vagy realista színpadképeket egyaránt alkotott. 1923–1963 között Bp.-en és Berlinben több film díszletét tervezte.” Az 1923-as Egri csillagoktól az 1964-es Új Gilgames címűig 54 magyar film díszleteit és kosztümjeit tervezte. Sokat dolgozott együtt híres művészekkel (Vogel Eric, Bárdos Artúr, Honthy Hanna, Alfonzó, stb.), illetve szinte mindegyik filmrendezőnkkel.
Külföldön „művészeti tervező, igazgató, művészeti igazgató” címeken ismerik és a filmszakmai körökben nagy becsben tartják. Különösen azért, mert Básthy első filmje az utolsó magyar némafilm: az ’Egri csillagok’ (kópiája elveszett). Azóta is csak egyszer vitték filmre Várkonyi Zoltán rendezésében és rendkívül pazar megvalósításában (látványtervezője Szász Endre volt). Mindkét változatot a nemzetközi szakmai világ is káprázatos díszletezésű, monumentális filmnek ismeri el.
Berlini munkáival kapcsolatban ismerte meg a Bauhaus alkotóit, különösen az Oskar Schlemmer és Weininger Andor által fémjelzett színházi kísérleteket. Básthy színpad- és kosztümtervei ötletadóiként bátran megjelölhetjük ezt a közeget a formai hasonlóságok és elsősorban a létrehozó gondolkodás és érzelemviláguk miatt.
Másik érdekes epizód, amiből Básthy István népszerűségére következtethetünk, Baktay Ervin „Vadnyugat” ötletével kapcsolatos. Kezdeményezésére 1924-ben egy műteremben vadnyugati „Saloon”-t rendeztek be és abban nagy „zrít,” hivatalos nevén „Wild West Zree Meeting”-et tartottak, ahol csak a 19. századi vadnyugati pionírkorszak stílusos ruházatában és felszerelésével lehetett megjelenni. Kiosztották a szerepeket, melynek során Baktay Ervin Mr. Hooligan Bucktye a Város seriffjeként, Básthy István neves díszlettervező Stephen B. Long városi marshallként, Haranglábi Nemes József festőművész mint Joe Bellstand, Walleshausen Ernő halászati felügyelő pedig Üreg Halászsas nagyfőnökként jelent meg. A rendezvény egész látványtervét és a kosztümöket Básthy tervezte.
Básthy István nem volt építész. Ezt Ferkai András nagyszerű könyvében (Pest építészete a két világháború között) is említi: „a tervező nem építész, hanem iparművész, vagy autodidakta volt (a telefonkönyvben kellő homályossággal tervezőművésznek nevezte magát), s ez az enteriőr zűrzavaros, zsúfolt képén meg is látszik.” Hogy valójában milyen szakmája, mestersége lehetett, arról Básthy István nevű unokája (lakberendező, üzletember, Csisztu Zsuzsa volt férje) így emlékezett: „Minden korábbi otthonomat magam építettem fel. Ezt a képességet az apámnak köszönhetem, aki építő iparművész volt. Nem tudom, hogy szólt a diplomája, de tény, hogy művésze volt a szakmájának. A nagyapám ugyancsak ügyes ember lévén, díszlettervezőként és díszletüzemek tulajdonosaként több tucat film készítésében részt vett. Nemcsak tehetséges volt, hanem tökéletes úriember is, aki a jólétet és a nyomort egyaránt eleganciával viselte. Volt egy óriási mondása: a tanult embernek nincs párja, pláne, ha intelligens. Tőle ezt senki nem vehette el, hiszen bármit megcsinált. Pedig nem tanult semmilyen szakmát, “csak” zseni volt.” (Lakáskultúra, 2003.)
Básthy István kabarédíszlet-terve a Royal Orfeum számára, 1938-ból. Akvarell.
A fennkölt építészszakma tehát nem fogadta be, Básthy István minden egyéb körben azonban igazán nagy elismerést ért el. A Bucsinszky kávéház enteriőrje pedig alapvetően a korabeli minták és Bauhaus-elképzelések részbeni megtestesítője volt. A formák mellett a színek is jelképezték ezt, hiszen a művész-iskola szinte minden hitvallásában a piros-sárga-kék alapszínek jobb alkalmazásával hirdette a megújhodást, életrevalóságot, a tervezésnek a mindennapi élethez való alkalmazkodását. Látványtervezőként Básthy valóban inkább alkalmazta a színpadi térkihasználást, mint az építészeti alapelveket. Azon, hogy mennyire sikerült, akadémikusan művészi-e a belső tér és a berendezés, lehet vitatkozni, ezt a nyitáskor sokan meg is tették. Nem jutottak túl azonban a „tetszik – nem tetszik” kategóriákon, miközben a közönség a kezdeti berzenkedések után rendre megtöltötte, és sokat emlegetett, felkapott kávéházzá tette a Bucsinszkyt.
Az ötlet megvalósításához, kivitelezéséhez sok nagyszerű ember hozzájárult, akiket Bucsinszky Lajos korábban megismert. Közülük mutatunk be néhányat:
Harsányi Adolf - A NewYork kávéház bérlői a századfordulótól 1920-ig a Harsányi testvérek voltak. Ezután Adolf kávégépek forgalmazásával, illetve konyhai berendezések kereskedelmével foglalkozott. Testvére, Ferenc visszavonult a saját közös házukba, melyet az 1911-ben vásárolt Népszínház utcai telekre építtettek. Az ötemeletes bérházuk megtervezését sógorukra, Lajta Bélára bízták. Felépülte után ebben a házban nemcsak a Harsányi-, de a Leitersdorfer–Lajta- és a Káldor-család több tagja lakott, de Kozma Lajos is e házba költözött. Ebben az épületben volt a kávégépekkel kereskedő cég is. Ők szerezték meg a Bucsinszky számára a korszerű német konyhai főzőállványokat és az edények egy részét is. Bodor Ferenc szerint (cikkje a kávéházak formai megújulásáról): „ahogy a lapokban írták, a legkorszerűbb konyha, mindenféle technikai újításokkal, különféle forralókkal, adagolókkal. Egy kis Amerika állt itt, a körút és a Wesselényi utca sarkán, és igen hamar népszerűvé vált”.
Heisler bútorgyár - A kávéház bútorzatát a kor egyik legjobbnak számító üzeme készítette. A Bauhaus típusú terveiről már külföldön is ismert bútorgyár sok kisszériás terméket gyártott, de még egyedi megrendelésre is vállalkozott. Egyik fő művész-kapcsolata Kozma Lajos volt, akinek terveiből karosszékeket, kisbútorokat, irodai munkaszékeket és éttermi, kávéházi berendezéseket is készítettek. (A kávéház Heisler karosszékeit egészen biztosan Kozma tervezte, mivel egy kereskedelemben előkerült és azonosított Kozma-munkaszék pontosan ugyanilyen rugózó, fém háttámla-felfüggesztéssel készült.) Heisler József Thököly út 171. sz. alatti üzeme 1928-as hirdetésében a következőket olvashatjuk: „Tömeggyártmányok kemény- és puhafából, kávéházi, vendéglői, irodai, szállodai, iskolai berendezések. Székgyár.”
Rácz József - A linóleumpadló elkészítését Rácz József vállalta. Az Andrássy út 34-ben lévő irodájában voltak kiállítva a minták, melyekhez alkalmanként megszerezte a szükséges alapanyagokat. Az akkor divatosabbá váló modern (absztrakt) rajzolatú, élénk színű padlókból sokat láthatott Bécsben és Münchenben. Karl Bertsch építész ugyanis 1929-30-ban már több étterem, üzlet, szálloda (sőt luxushajó) padozatát hasonló formákkal és színekkel tervezte meg. A Bucsinszky háromszínű mozaikpadlóját tehát a legjobb minőségben készítette el.
Pecsek István - A Murányi utca 39-ben működő asztalos készítette a beépített bútorokat, a ruhatári pultot, a tálalószekrényeket és más egyedi berendezést. A bútorok festése mellett a mester a speciális nitrófényezést is elvégezte, amit – a festéktípus újdonsága miatt – még kevesen vállaltak.
Seiler Armand - A „villanyszerelőmester" sokkal több volt, mint amit magáról sugallt a hirdetéseiben. Seiler Armand elektrotechnikus ugyanis már 1911-ben a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tagja volt. A Bucsinszky kávéház bonyolult kivitelű armatúráit, függő világító dobozait és a modern formákban tervezett gömb- és hengeres világító elemeit az Üllői út 83-ban lévő műhelyében készítette el.
Bóth Ádám - A kazánokat, a teljes fűtő- és szellőztető berendezéseket a Dob utca 87-ben állította össze Bóth úr műhelye, az Ulrich cég (a legnagyobb ilyen típusú kereskedő) által szállított anyagokból, alkatrészekből és gépekből.
A BUCSINSZKY KIMÚLÁSA
Az üzletmenet 1932-től igazán jó volt, a Bucsinszky Casinó és a kávéház hátsó részében működő kártyabarlang azonban kikezdte a jó hírét. Ehhez járult hozzá a tulajdonos fia, Bucsinszky Tivadar, aki meglehetősen sokat tett a budapestiek egyre nagyobb ellenszenvének elnyerése érdekében. Az 1946. áprilisi tudósítás jól összefoglalja az eseményeket és azok hatásait (Huszadik Század honlapról):
„Bucsinszky Tivadar fényes rulettklubot nyitott Bécsben: Néhány esztendővel ezelőtt a pesti humor este kilenc órakor ezt mondotta: - Bucsinszky már alszik… Ennek a mondásnak az volt a háttere, hogy a rendőrség utasítására Bucsinszkynak, a Bucsinszky-kávéház tulajdonosának este 9 óra után nem volt szabad elhagyni a lakását, mert kártyaüzelmei miatt házi őrizetre ítélték. Bucsinszky Tivadar, a kávés fia, akiről már annyit cikkeztek annakidején a budapesti újságok, most – a Bécsből hazaérkező magyarok szerint – ismét fényűző életet él és az osztrákok, valamint a bécsi magyarok megkopasztására rulettklubot nyitott.
Bucsinszky Tivadarnak a nevét minden kártyás ismerte a magyar fővárosban. A körúti kávéház tulajdonosának fia először hentes volt, majd birkózó és boxoló lett, később pedig teljesen a kártyának szentelte az életét. Ez alatt azt kell érteni, hogy apjával együtt egész Budapestet behálózó nagy kártyaszervezetet létesített. A szerencsejáték lovagjai egyidőben négy Bucsinszky-féle rulett- és kártyaklubban vesztették el a pénzüket. A Wesselényi-utca 46. szám alatti házban, a Nagymező utcai Rádius-házban, a New York-palotában és a Filmklubban volt egyszerre nyilvános kártyázóhelyiség, ahová könnyűszerrel bemehetett mindenki – ha pénze volt. Ugyanakkor négy másik kártyaklubban is volt érdekeltsége. Rengeteg botrány zajlott le a Bucsinszky-féle kártyaklub körül és eredménye az volt, hogy Bucsinszkyt internálták. Baj volt vele három évvel ezelőtt is, lefogták és akkor tudott újra szabadlábra kerülni, amikor a németek bejöttek....
Bucsinszky Tivadar sohasem tagadta, hogy milyen rokonszenvet érez a nyilasok iránt. Barátainak mindig azzal dicsekedett, hogy az ő birtokában van az elsőszámú nyilas pártigazolvány. Az ideológia azonban tettekkel is párosult. Bucsinszkyék az Erzsébet-körút és Wesselényi-utca sarkán lévő kávéházukba Hitler és Göring fényképét akasztották ki, horogkeresztes zászlókkal díszítették fel a helyiséget és a baloldali elemeket távozásra szólították fel. Bucsinszky Tivadar szoros összeköttetésben állt a nyilasokkal. Kovarcz titkára lett és vele együtt járkált nyilas formaruhában. Amikor Szálasi kiszabadult a Csillagbörtönből, Bucsinszky Tivadar saját autóján utazott elé, hogy Budapestre hozza. A felszabadulás Budapesten érte Bucsinszkyékat. Az idősebbiket elfogták és internálták, a fiatal Bucsinszky pedig elbujt. Utoljára a hűvösvölgyi Belvedereben látták, de mire a nyomozóközegek odaértek, már nem találták meg.”
Nagyon szomorú fordulat, de ennek ellenére a kávéház még működött az államosításig (nem tudni, kinek a vezetésével). Egyik nagyszerű gasztronómiai szakírónk, Hetényi Károly például egy beszélgetésben elmondta, hogy „Mikor '47-ben hazajöttem az orosz hadifogságból, újra el akartam helyezkedni. A Bucsinszky kávéházban volt az állomáshelye egy Zsidai nevű szakácsnak, aki utált dolgozni, ezért úgy biztosította a megélhetését, hogy kinevezte magát elhelyező hatóságnak. Ha valaki a vendéglátóiparon belül keresett munkát, hozzá kellett elmenni, és ő megfelelő ellentételezés fejében írt ajánlást.”
1947-ben már élelmiszerüzlet volt a helyiségben, azóta megszámolhatatlanul sokféle egyéb üzlet. Ezt az alapító nem érte meg, 72 évesen, 1946-ban meghalt (Farkasréti temető: Bucsinszky Lajos (kávéház-tulajdonos) 1874-1946.). Ez a Bucsinszky kávéház felvirágzásának és eltűnésének története. A leírtakból érthetővé válik, hogy miért kellett agyonhallgatni a létét is, és az emlékekben csak a klasszikus dolgokról és a művész-adomákról lehetett beszélni oly hosszú ideig.
Az ebben a posztban (miként a blog többi írásában is) látható illusztrációk a személyes, eredeti darabokat tartalmazó gyűjteményemből származnak.
