A napokban érkezett egy jó barátom külföldről vonattal, és beszélgetve az utazásáról eszembe jutottak a „régi szép idők”. Amikor még nagyon szívesen utazgattam szerte az országban, élveztem a vonatozást, mert közben tudtam olvasni, akár dolgozni is (felkészülni előadásokra, tervezni feladatokat stb.). Legszívesebben a szegedi és a pécsi utakra emlékszem, a 80-as években nagyon gyakran jártam oda kollégáimmal. Természetesen beültünk az induláskor az étkező kocsiba és Szegeden úgy kellett bennünket kirobbantani onnan. Csodálatos szalonnás rántottákat ettünk, sörözgettünk és kávézgattunk, sokat beszélgettünk - szóval elvoltunk. Ismertük jól a pincéreket, szinte törzsvendégek voltunk, mint egy kávéházban.

Sajnos, ennek a világnak vége, a 90-es években már csak büfé-kocsik voltak (egyik fele rendes ülőpados-csomagtartós utazótér, másik része kis büfének volt kialakítva). Itt is sok ismerőst szereztünk, de 2 óra álldogálás után kicsit kókadtabban szálltunk le Szegeden a vonatról. Ezekről az emlékekről mindenesetre eszembe jutott megint az a „régi jó világ”, amikor a vonat (a MÁV) nem szitokszó volt, hanem az utazás izgalmát és a „száguldó gasztronómia” örömét jelentette.

Büfékocsi a hatvani pályaudvaron 1910 körül

Most ebből a mesevilágból csak pillanatképeket szeretnék felvillantani, mivel a restik, az étkezőkocsik, az Orient Express és az Utasellátó történetét sokan megírták már. Sőt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó (ipari) Múzeumban kiállítás is volt 2008-ban az Utasellátó vállalat 60. évfordulóján. Ez a vállalat nekem is közeli élményt jelentett, mert személyes jó barátom volt Kodolányi Feri bácsi (akkor még „bácsiztam” a korkülönbség miatt). Feri bácsi szerelmese volt az utas ellátás, a Vállalat, és a gasztronómia történetének. Ő szerkesztette évekig a cég saját újságját és sok cikket is írt ebbe a lapba. Rengeteg dokumentumot, fotót őrzött a múltról – nem tudom mi lett ezekkel. Arra viszont pontosan emlékszem, hogy Feri bácsi ismerte az ország összes állomási restijét, büféjét, az étkező- és büfé-kocsikat, természetesen az ott dolgozókkal együtt.

Az étkezőkocsik születése

A vasút kitalálásával nagy lendületet kapott a közlekedés fejlődése. Egyre nagyobb távolságokra eljutottak az emberek – a lovas kocsikhoz képest sokkal rövidebb idő alatt. Az USA vasútjai hamarosan elértek New Yorktól a nyugati óceán-partig, de ez az utazás már több napig tartott ekkor született meg egy sokat utazó nagyvállalkozó ötlete – a Hálókocsi. George PULLMAN (1831 New York – 1897. Chicago) úr megterveztette mérnökeivel azokat a vagonokat, melyekben a hosszabb utazásokat pihenve, alvás közben lehetett elintézni. Először egytermes kocsik voltak lehajtható, ággyá átalakítható ülésekkel, majd az igényesebbek számára a családi fülkés (később fürdőszobás, dolgozóhelyes) vagonok.

Nagyon gyorsan ezután gondoskodni kellett a hosszú vonalak utasainak éttermi ellátásáról, ezért kezdetben a Hálókocsi társaságok csináltatták meg az első Étkező kocsikat is. Természetesen a terített asztalokhoz, italpultokhoz konyhát is kellett „ragasztani”, ahol képzett szakács gondoskodott a válogatott finomságokról. Ezek a megoldások nem maradhattak meg csak az USA-ban és Kanadában – Európa nagyon gyorsan átvette és követte a divatot. Az utazás vonatokon egyre népszerűbbé vált, tehát jövedelmező vállalkozásnak bizonyult az utasok etetése-itatása, amiért szívesen fizettek az emberek, különösen magasabb színvonalú szolgáltatásokért. A vasúthoz kapcsolódó vendéglátás a 19. század végére – 20. század elejére egyre nagyobb iparággá vált. A vasútállomások igényesen berendezett, és minőségi szolgáltatást nyújtó restijei mellett stabil- és mozgó büfék jelentek meg, de egy hálókocsi kalauz, vagy étkezőkocsi szakács, pincér munkáért (a MÁV-nál „nyugdíjas” állásért) nagyon meg kellett küzdeni.

Horváth Béla hálókocsi-kalauz a 30-as években - az étkezőkocsiban, és a vagon előtt a kollégáival.

A „restik”, azaz a vasúti Restaurantok minőségét leginkább Krúdy Gyula írásaival szokták minősíteni. Novelláiban sokszor megjelenik a „vidéki úr”, aki Budapestig, onnan Győrig, vagy akár Makóig képes volt utazgatni egy jó ebéd kedvéért (nyilván maga az író is megtette ezt a saját örömére, meg az élmények gyűjtése érdekében!).

A Nyugati pályaudvar étterme. Látszik, hogy 1910 körül még külön bejárata volt az utcáról - nem csak az állomáson keresztül. A következő képen az étterem bérlőjének "minta-asztala", ahol kínálatát bemutatta az utazó közönségnek:

Szolgáltató cégek, utasellátó vállalatok

Kialakultak a szolgáltató vállalatok, országonként sokszor több cég is versenyzett az utasok kegyeiért. Angliában vasúti vonalanként, illetve országrészenként voltak szolgáltatók (pl. Bornemouth Belle – All Pullman! vagy a Liner Northern Belle – a „Great Rail Cruise” stb.). És természetesen az Orient Express, melynek történetéről tucatnyi könyv és több ezer írás jelent már meg; a világ különösen Agatha Christie egyik legnépszerűbb krimijéből ismeri. A legfontosabb a történetében az, hogy Magyarország, és Budapest mindig fontos állomás volt.

Hosszas tervezgetések, a krími és balkáni háborúskodások után végül 1889-ben jött létre az első közvetlen vasúti összeköttetés Nyugat-Európa és Konstantinápoly (a mai Isztambul) között, Budapest - Belgrád - Szófián keresztül. Közben egy belga bankár Georges Nagelmackers amerikai mintára – díszítésben és belső berendezésükben azokat felülmúlva! - megszervezte az első európai hálókocsi és étkezőkocsi társaságot 1872-ben Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társság néven (Compagnie Internationale des Wagons-Lits). Nagelmackers nagy álma az Európát teljesen átszelő Orient expressz volt. 1882-ben tartották az első próbautat „Train Eclaire” (Villámvonat) elnevezéssel Párizs és Bécs között.

Az 1350 km-es utat 27 óra 57 perc alatt tette meg a nevéhez méltó kísérleti expressz.
A sikeren felbuzdulva 1883, június 5-én elindult Párizsból az első Orient Express Konstantinápoly felé. Ekkor még csak a Bukarest – Ruszcsuk - Várna vasútvonal készült el, Várnától Konstantinápolyig hajóval kellett az utat megtenni.
Az Orient expressz luxusvonat volt, csak I. osztályú jegyet lehetett váltani. (Az első utasok költsége 457 aranyfrank + 20 % az ellátásért - volt a teljes vonalra, ez akkor is horribilis tételnek számított.)

A magyar szakaszon 689 km hosszban eleinte teljesen az Osztrák Vasúttársaság vonalain közlekedett, Keleti-expressz elnevezéssel. Később, amikor 1888-an elkészült a Belgrád-Szófián keresztül vezető közvetlen útvonal, belépett a MÁV által a konvenciók alapján 1884-ben épített Budapest – Zimony - Belgrád vasútvonal 359 km hosszban. Innen kezdve az Orient expressz útvonala Budapesten kettévált Belgrád és Bukarest felé, így összesen 1048 km hosszban közlekedett magyar területen, ez a teljes útvonalnak körülbelül egyharmada.

Ezt a kis menetrend-füzetet a magyar szakaszon adták az utasoknak.

Németországban később, a 20. század elején alakult a MITROPA társaság – ennek utódján én is utaztam egyszer az NDK-ba a Budapest – Drezda – Berlin vonalon. A határig magyar étkezőkocsival és személyzettel, majd németekkel.
A második világháború meglehetősen átalakította Európa cégeit, de az Orient Express feltámadt nosztalgia-vonatként, Budapesten azonban az évi 40-50 útból csak 4 alkalommal áll meg.

A Nyugati Pályaudvar éttermének kerthelyisége 1908-ban.

Magyarországon a MÁV régebbi, felújított vagonjaiból alakult az Utasellátó Nemzeti Vállalat 1948-ban. A háló- és étkezőkocsik kihasználtsága azonban egyre csökkent, a Vállalat tevékenységének mind nagyobb részét jelentették a „szárazföldi” éttermek, állomási büfék és a mozgóárusok. A szakma végét jelentette az, amikor az Utasellátó felállította az első automatáit néhány vonat és autóbusz pályaudvaron (de lehet, hogy ez csak az én véleményem?).
Manapság a cég visszakerült a MÁV, azaz a MÁV-START vállalat égisze alá, és néhány nemzetközi járatán újra üzemeltet saját személyzettel melegkonyhás étkezőkocsikat.

A poszt szövege szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt szereplő képek eredeti példányai a szerző tulajdonában vannak!!!