Újlipótváros – belülről

A városrész történetéből adódóan a körútnál és Rudolf térnél sokkal lassabban népesültek be a távolabbi utcák. A mai napig az új lakótelepi házak üzlethelyiségeire csak a lakók beköltözése után évekkel később akad bérlő, vállalkozó. Ezért a belsőbb üzletekből, cégekből csak igazán keveset tudunk bemutatni, főként a korábban említett ok miatt: alig készítettek reklámokat, fotókat magukról ezek a vállalkozások.

Vállalkozásnak nem nagyon nevezhetjük, de Budapest többi kerületéhez hasonlóan a Pozsonyi úton és környékén is megjelent az utcai verklis, aki zenegépével szórakoztatta a lakókat. Szolgáltatásáért pénzérméket dobáltak le a lakásokból, és a verklis így egészséges is maradhatott, mert a hajlongásokkal remekül edzette a derekát…

A harmincas évek elején nyílt meg a Sziget utca Duna-parti sarokházában a Brioni kávéház. A Brioni szigetcsoport ma nemzeti park (korábban a 80-as évekig Tito, a jugoszláv államfő magánrezidenciája volt). A kávéházban a gyönyörű természeti képek jelezték a kapcsolatot. A névadó egzotikus sziget és az utcanév kombinációja szülhette az elnevezést, de a friss, mediterrán hangulatú ház és környék mellett szinte semmilyen emlékezetes dolog nem kapcsolódott a kávéházhoz.

A környék új lakói között sokan lehettek édesszájúak, mivel számos cukrászda nyílt a legendák és emlékek szerint. Az egyik Pozsonyi útiról találtam fényképet, ahol a kislány élvezettől ragyogó arca jelzi, hogy biztos sokat megkóstolt a kirakatban is látható finomságok közül.

A körúttól távolabbi házakban nagyon sok munkáscsalád lakott, ahol a férfiak találkozgattak egymással egy munka utáni sörözésre – természetesen nem az elegáns és drága kávéházakat keresték fel, hanem a kocsmákat. Az egyik ilyen volt Jójárt Lajos, később felesége, özv. Jójártné korcsmája a Visegrádi utcában, mely nevezetes volt remek vidéki gyümölcspálinkáiról. A családfő Kiskunmajsa környékéről került a Fővárosba, biztosan remek barackpálinkákat tudott szerezni hajdani ismerőseitől.

A városrész másik nevezetessége volt a Vígszínház mögötti vendéglő, a színészek és művészek tanyája. Egy színházi újság 1903-as hirdetését idézem:

VENDREI FERENCZ
vendéglője „A tökkirályhoz"
a Vigszinház mögött.
ESTI ÉTLAP
Hétfő: Erdélyi tokány.
Kedd: Apró pecsenye.
Szerda: Vetrecze.
Csütörtök: Flecken.
I'éntek: Halászlé-Fatányéros.
Szombat: Székely-gulyás, Sólet.
Vasárnap: Töltött káposzta.

Jó konyha, tiszta borok, pontos kiszolgálás

Vendrei Ferenc a Színházművészeti Lexikon szerint maga is színházi ember volt, aki (Sepsiszentgyörgyön született 1858-ban és Budapestenhalt meg 1940-ben. Színész, színműíró. pályafutását Kolozsvárott kezdte, majd 1886-ban már fellépett a Nemzeti Színházban és a Budai Színkörben. Később sok helyen megfordult Szegedtől Temesvárig. 1899–1916, illetve 1919–1922 között a Vígszínház, 1916–17-ben a Modern Színpad, 1918-ban a Városi Színház, 1918–1920 között a Fasor Kabaré, 1923-ban a Fővárosi Operett, 1924–25-ben a Blaha Lujza Színház tagja volt. 1925–26-ban a Magyar és Király Színházban lépett színpadra. Ezt követően is sok budapesti színházban láthatták a nézők különböző szerepekben, komikus epizodista volt. Kövérkés, alacsony termete, kedves egyénisége és karakterizáló tehetsége a kedélyes apaszerepekben érvényesült. Közben sikeres színműveket is írt.

Vendrei úr vendéglősi működéséről csak annyi maradt fenn, hogy remek konyhájával (felesége volt a főzőasszony) és művész-kapcsolataival nagyon sok vendéget vonzott - a rendszerint teltházas előadások után az étterem is „teltházas” lett. A „Tökkirály” étterem fogalom volt Pesten, de képet mégsem találtam róla.

Szolgáltatások

Természetesen a vendéglátás mellett egyéb vállalkozók is sorra nyitották üzleteiket az egyre úribb közönség számára. Az egyik szolgáltató már a 30-as években felfedezte, hogy nagyon sok „szobakutya”, azaz lakásban tartott kutyus boldogítja a környéket. A központi helyen lévő Phönix házban ezért Dr Németh József állatorvos megnyitotta kutya-kozmetikai „intézetét”.  A Phönix biztosító háztömbje nem csupán az építészet történetében példa értékű, hanem a szociális lakáskialakítás, a kiegészítő komfort-szolgáltatásokkal is a mai különleges New-York-i és amerikai luxusházak kényelmét nyújtotta. Nagyjából 700 ember (egy falura való népesség) lakhatott a házban és biztosan sok kutyával rendelkeztek az akkor éledő divat szerint. Talán már a háztömb kutyás gazdái is fenntartották a kozmetikai vállalkozást, bár a reklámból kiderül, hogy a vidéki kutyusokat postán lehetett elküldeni a címre, és még aznap visszaküldték a megszépített ebet akár Lentibe is (ezt ismeri a MÁV és a Posta mai vezetősége?!). A megígért „individuális kiszolgálás” pedig manapság mindannyiunk legfőbb vágya – csak ritka helyeken kapjuk meg mi emberek – és a kutyáink is.

A Phönix ház nagyon jól példázza a kerület 30-as évekbeli építkezési irányzatát. Az építészetileg is különleges háztömb belső kertje felüdülést jelentett a lakók számára. A bevásárlást-családellátást pedig számos mindenféle üzlet szolgálta – egészen a mai napig (persze a tulajdonosok és profilok sokat változtak). Bächer Iván emlékei szerint: „kettőről tudom, hogy a kezdetektől, tehát immáron hetvenöt éve kontinuus. Az egyikről mindenki tudja ezt: a Pannónia és a Wallenberg utca sarkán lévő gyógyszertár berendezése is alig változott a nyitás óta. A másikról már kevesebben tudják, hogy lassan háromnegyed évszázada nem változott a profilja: kezdetektől húst mérnek benne - a sarki hentes a háború előtt a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének húsboltja volt. Működött még a házban fotográfus, aki a házban lakó gyermekeket ingyért vette le. Volt itt gyermekkocsi-szaküzlet, zöldséges, no meg tejcsarnok is. Ma már egy gyerek, mondjuk egy negyvenéves, azt se tudja, hogy az micsoda.”

Említésre méltó a Szo-Zso kalapszalon is, mely az Ügynök utca 26-ban (a mai Kresz Géza utca) szolgálta az elegáns megjelenésre vágyó hölgyeket. A Szobolevszky Marika és Zsoldos Ilona által készített kalapokat a bérház 3. emeletén berendezett műhely és szalon állította elő az 1931 január elsején megnyitott „elit női kalapszalonban”. Hirdetésük szerint „eredeti párizsi modellek után, belvárosi munkával a legdivatosabb kalapokat készítjük szolid árak mellett” – azaz ez a hely még mindig kicsit külvárosinak hatott, de már számítottak az Újlipótváros elegáns hölgyközönségére.

Hasonlóan a hölgyeket akarta teljes mértékben kielégíteni Verő Imre kereskedő cége, a Tabu és Verő üzem és egyedárusító üzlet a Sziget utca 4-6-os számú házban. A különböző arclemosók, vatták és ezüst-fémtisztító szerek mellett „egészségügyi betétet” is árusítottak a korabeli számlájuk szerint. A hirdetett „hygienikus havi betét” tehát nem az utolsó évtizedek találmánya, hiszen a hölgyek sok ezer éve vágytak a jó megoldásra. (A TABU névválasztás egyébként reklámtörténeti szempontból is briliáns megoldás volt már hetven évvel ezelőtt!)

Az embereket – azaz a férfiakat – sem hanyagolták el, hiszen őket szolgálta ki Esser Endre kalapüzeme. KÉP A hajdani iparos mester valahol a Pozsonyi utat és a Hegedűs Gyula utcát összekötő mellékutcák egyikében működött. Sajnos csak annyit tudunk róla, hogy az 1938-as Nemzetközi Vásáron aranyéremmel tüntették ki remek munkáiért.

A poszt szövege szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt szereplő képek eredeti példányai a szerző tulajdonában vannak!!!