Szántó András kultúrtörténeti eszmefuttatásai

Mélyenszántó

UGRÁNS - MIGRÁNS - EMIGRÁNS 2.0

Kik voltak a kivándorlók - és hogy jutottak el Amerikába?

2016. február 22. - Yanagida

ugyintezesre_varok.jpg

A magyarországi múltat és történelmet ismerve hajlamosak vagyunk az egész kivándorlási históriánkat valamilyen könnyed és kellemes tényként kezelni. Még a „kitántorogtak Amerikába” kifejezésünk is azt sejteti, hogy ez igen könnyen ment. Reggel felébredt a család, és azt mondták, hogy na, jó idő van, csomagoljunk és menjünk… Miközben a legtöbben tudták, milyen óriási terhet vettek magukra!

Most megnézzük, hogyan is működött az 1900-as évekre már kiforrott szervezetté és tevékenységgé fejlődött kivándorlás. Az jól látható ugyanis a régi képeken, hogy hatalmas tömegek indultak útnak Magyarországról és a környező államokból is, hogy a keringő legendák alapján megkeressék az igazi Kánaánt! A hazai nyomor és nehézségek, vagy a rendre felbukkanó kirekesztések elől egy szabadabb, sokkal több boldogulási lehetőséget kínáló országba menjenek.

Sok barátom és ismerősöm is elment külföldre már az én életemben is, éppen ezért alakult ki egy eléggé speciális véleményem erről a dologról. Disszonánsnak tartom, hogy miközben rengetegen hangoztatják a hazafiság, elkötelezettség stb. hangzatos elvárásokat, aközben a lojalitásnak nyoma sincs a legtöbb emberben. Nem csak a haza iránt, de a család, a barátok, a munkaadók és a többi társadalmi kapcsolatok iránt sem. Azt is látom, hogy a rátermett és tehetséges emberek itthon is tudnak érvényesülni és boldogulni – sokan persze esetleg rosszabb körülmények között, mint más országokban. Az alapelv azonban tökéletesen működik: csak a kiválóságot, a kiemelkedő teljesítményeket méltányolják kiemelkedően minden országban, az átlag mindenütt átlagos életkörülményeket ad.

Azt is gondolják sokan, hogy az Egyesült Államokban mindenkit tárt karokkal fogadtak, sőt csábítottak, és bárkit szívesen beengedtek. Pedig a kivándorlást már 100 év előtt is erősen szabályozott mederbe terelték. Budapesten 1908-ban megjelent egy könyv, amely nagyon jól összefoglalta a magyarok kivándorlási helyzetét. A könyvet Löherer Andor írta, címe ez volt: Az amerikai kivándorlás és a visszavándorlás. Bp., 1908. 263 oldal. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint

Löherer Andor (Pest, 1846. – Bp. 1925.): közgazdasági író volt. Gazdasági Akadémiát végzett, majd gazdatiszti állást vállalt. 1872 – 82 között Zemplén vármegyében önállóan gazdálkodott. 1881 – 83-ban a Bodrogközi Tiszaszabályozási Társulat igazgatója, 1891-ben Bp.-en a Magyar Föld c. közgazdasági lap szerkesztője, 1894 – 99-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) könyvkiadó vállalatának szerkesztője lett. Munkáiban a mezőgazdasági többtermelés és a gazdasági válság kérdésével foglalkozott, élesen állást foglalt a szegényparasztság századvégi megmozdulásai ellen.

A fent említett könyvét teljes egészében elolvasásra ajánlanám az ország mai vezetőinek is. Olyan máig érvényes megállapítások és részletes elemzések vannak ugyanis benne, amelyek sok mai fontos kérdésre is választ adnak, illetve az egész emigráns témakört megvilágítják. Löherer ezt írja például a kivándorlási kérdés bonyolultságáról:

A mindennapi élet tapasztalatai igazolják, sőt meglepetés-szerűen mutatják, hogy a kivándorlás kérdése messze kicsapott azon szűk mederből, melyet a kormány férfiai részére kiszabtak, és saját nézőpontjukból neki tulajdonítottak.
Az események azt igazolják, hogy ezen kérdést talán nagyon is kicsinyelték. Pedig ez olyan elsőrendű állami, népességi, nemzet-gazdasági, pénzügyi, védelmi, ipari, mezőgazdasági, de legfőképpen munkásügyi változásokat vetett már idáig is a felszínre, amelyek mindegyike egymagában is elég fontos, hogy közállapotainknak hirtelenül beállott nagy változása miatt, egyenként is bővebben és alaposabban foglalkozzunk velük; nem csupán irodalmi szempontból, hanem káros hatásainak gyakorlati orvoslása szempontjából is.

Nagyon érdekesnek és máig hatónak találom a szerző által leírt tényt is, miszerint:

Jellemző és csudálatos, hogy ennek dacára a fiumei kivándorlási iroda bevallása és kijelentése szerint kívülem senki, de senki nem vett magának fáradságot és időt, a kivándorlás kérdését, ott a lebonyolítás helyszínén tanulmányozni. Senki sem érdeklődött az iránt, hogy miképpen bonyolíttatik le a kivándorlók ezerféle ügye, miképpen lesz az Fiúméban kezelve, mi az ottani iroda szelleme, berendezése, ügymenete, levelezése és a kivándorlókra vonatkozó ügyek elintézése stb., pedig ez azon egyetlen zsilip, a melyen a kivándorlás folyamata keresztül húzódik. Bátran állíthatom a szerzett tapasztalataim után, ki e kérdéssel több, mint két évtizede foglalkozom, hogy kevesen vannak kellően tájékoztatva a kivándorlás kérdésében, de legkevésbé az a nagy közönség, a kit ez a legközvetlenebbül érdekel, mert létérdeke van vele összefűzve. A nép azonban apróra ismeri az őt érdeklő dolgokat. Ha tehát az egyes események jelentőségét kellően nem ismerjük, és nem méltányoljuk, főleg pedig nemzetgazdasági, közgazdasági, mezőgazdasági, társadalmi, nemzeti és mondjuk, üzleti szempontból meg nem vizsgáljuk, és fel nem derítjük, akkor minden tudásunk és ítéletünk helytelen, sőt ferde marad, aminek konzekvenciája egész állami és társadalmi életünkön bosszulhatja meg magát. Intézményeink, sőt a kormány intézkedései e-nélkül nem javíthatnak a helyzeten és nem emelhetők oda, hogy a nemzeti veszedelem biztos gyógyításához vezessenek.

Szinte az egész könyvet idézhetnénk a mai korunk számára, ha tényleg megoldást keresnénk a problémákra.

kivand_iroda.jpg

De nézzük meg, milyen szervezet is volt 110 évvel ezelőtt a kérdés kezelésére? Mindenekelőtt felállítottak egy hivatalt a VIII. kerület, Fiumei út 4-ben működött a Magyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Iroda néven. Az épület ugyanott, ugyanúgy áll a mai napig (egy plusz emelet ráépítésével). Az egyik utcai üzlethelyiségben, a Melocco sírkő lerakat helyén ma a „Szebb életért központ” működik (a hangzatos név az egyik agykontroll-tanfolyami vállalkozást rejti – vajon ők sejtik, hogy mi volt itt régen?!). A környék, a Keleti pályaudvar vidéke számos más kapcsolódó kereskedelmi, ügynöki társulatnak a lelőhelye is volt, például a hajózási társaságok és utazási irodák is ide települtek, mivel a kivándorlók vonatai általában a Keletiből indultak. A legtöbb nagy tengerhajózási társaság (White Star Line, Red Star Line, Cosulich stb.) működtetett Budapeten irodákat, s ezek zömében a Baross téren béreltek üzlethelyiségeket. A téren és környékén akkoriban 7-8 szálloda is állt a kivándorlók rendelkezésére, szobáikat 1-2 napos időre kedvezménnyel kínálták.

barosster_2.jpg

Az amerikai bevándorlási biztos jelentése

Európából, főként a keleti országokból tehát hatalmas tömegek indultak Amerika felé – és hogyan fogadták ezt az USA-ban? Röviden: nem túl jól. A korábbi munkaerőhiányt a gyors gazdasági fejlődés gerjesztette és a század elejére éppen ez okozta a gondokat. A bevándorlók „minőségét” a belső fejlődés már régen elhagyta, és az amerikai Bevándorlási Biztos az 1906. évi jelentésében az eddigi bevándorlás alapján intézkedéseket sürgetett. Az európai gazdasági és társadalmi viszonyokat elég indoknak tartotta a tömeges kivándorlásokhoz, de világosan és határozottan kimondja a jelentés, hogy a szaporodó bevándorlás a szállítási társaságok titkos ügynökeinek fokozott tevékenységével is összefüggésben áll. Az így erőszakoltan mesterséges bevándorlás korlátozására tehát bizonyos további lépések megtételét sürgeti.

ngi_jaratok_hird.jpg

Érdekes adalékot találtam ehhez 1903. januárból egy korabeli újsághírben:

A felvidék egyik hírhedt kivándorlási ügynökét, Albersz Oszkárt a német rendőrség letartóztatta Ratiborban. Osztrák ügynök volt, de Felső-Magyarországon működött és uraskodott. Több bűntársával együtt fogták el. Albersz rendesen vasúti tiszt egyenruhában szokott megjelenni s ezzel az öltözetével is nagyon hatott a falusi népre, melynek fűt-fát ígért. Azt beszélik, hogy Albersznek évi húsz-harmincezer forint jövedelme volt a kivándorlók révén. A brémai hajóstársaságoknak ezer számra szállította a kivándorlókat.

hird_hamburg.jpg

Löherer úr könyvében leírta, hogy: „annak a tudatára jutottam, hogy a kormány által kijelölt és engedélyezett útirányt, amelynek érdekében az angol „Cunard” hajóstársasággal a Tisza-kormány szerződést kötött, a kivándorlók elkerülték, azt látva, hogy másfelé minden felügyelet, ellenőrzés és rendőri szem nélkül juthatnak ki Amerikába. Másrészt különösen a német hajóstársaságok ügynöki titkos szervezetének sikerült olyan mélyen életünkbe befészkelni magát és olyan közvetlenül közel a kivándorlókhoz férkőznie, hogy az együgyű falusi nép, amelyik eddig néhol a vármegye központját sem ismerte, Amerikát, az amerikai útvonalat, Oderberg-Ratibor-Hamburgig és Brémáig a legjobban ismerte.
Az előbbi sorokban megvilágítottam, hogy milyen óriási emberhiány van Amerika egyes államaiban, főleg a New-Yorktól távolabb fekvő déli, közép- és nyugati államokban. Ezeknek munkásügynökségei olyan fényesen oldották meg feladatukat a dollárjutalékok által, hogy íme, ilyen eredményeket tudtak elérni.
A német hajóstársaságoknak pedig legelső üzleti érdekük, hajóállományuk jövedelmeztetése végett az amerikai járatú hajóikat lehetőleg minél jobban kihasználni.
Hiteles amerikai kimutatás szerint a hamburg-amerikai hajótársaság (Hamburg) 127 hajójáratot indított az Óceánon. A társaságnak kimutatása szerint pedig 158 óceán járata volt; tehát csupán 31 hajójárata ment más irányban. A North German Llyod társaságnak (Bréma) 128 óceánjárata volt. A Red Star Linie {Antwerpen) 58, a Cunard Linie (Liverpool) 96, a White Star Linie (Liwerpool) 99 járata. Tehát összesen 28 nagy hajótársaságnak 1097 hajójárata volt, amely hajók 84.435 I. osztályú, 134.285 II. osztályú és 940.813 III. osztályú, illetve fedélközi utast szállítottak New-Yorkba 1906-ban, összesen tehát 1.159.533 utast.”

boldogcsalad.jpg

Löherer úr ezután hosszan értekezett – részletes tájékoztatást is közölt - a hajódíjakról, majd a következő megállapítást tette:

Amint eme hozzávetőleges, tájékoztató kiszámításból kitűnik, a német hajóvonalak az összes hajódíjaknak 48%-át vagyis majdnem a felét vágták zsebre, a páratlanul ügyesen szervezett titkos ügynökeinek rendkívül alattomos működése által. Az igazgatóság azonban tagadja, hogy az ügynökségeket ő szervezte volna. Azok mindenfelől jelentkeztek. S mert nekik az üzlet a fő, nem nézhetik, hogy ki és mi az ügynök, sőt állítólag ezekre befolyásuk sincsen. Mivel pedig 1906-ban, akik után 11,955,952 korona hajódíjat szedhettek be, így 83,353.048 koronát csakis az idegen országokból szerzett, illetve hozzájuk s az ő útvonalukra csábított utasoktól nyertek. Mint kivándorlókat, a magyarokat Németországban igen szeretik. Nyolcvanhárom millió korona olyan nagy összeg, hogy ezért a kalmárszellemű, hatalmas német kereskedő vízbe fojtja a másikat.

A kivándorlás tehát hatalmas üzlet volt 110 évvel ezelőtt, és ma újra önálló iparágnak tekinthető. Mielőtt a minőséggel foglalkoznék, álljunk meg egy pillanatra a hírben szereplő Ratibornál. A történelmi városka Lengyelország déli részén fekszik, közel a cseh és német határokhoz – ideális gyűjtőpont volt a Magyarországról a német kikötők felé utazó kivándorlók ellenőrzésére.

ratibor.jpg

A bemutatott képeken jól látszik, hogy a sorbanállók – sokszor többnapos várakozás után – részletes orvosi és vámhatósági vizsgálaton estek át. Itt több-száz magyar embert, családot fordítottak vissza a feltételek hiánya miatt. Ennek fő oka ismét anyagi természetű volt – New Yorkba a hatóságok nem engedték be a nem megfelelő embereket, akiket az oda szállító hajótársaságoknak kellett volna visszahozni Európába – természetesen költségtérítés nélkül.

rat_orvosivizsg.jpg

rat_rend_ell.jpg

A dél felé, a fiumei és a trieszti kikötőkhöz induló kivándorlókat az ott szintén felállított ellenőrző hivatalokban (lásd a poszt címképét) vizsgálták meg a fenti szempontok szerint.

Kiket várnak Amerikában – és kik mennek?

Az USA kivándorlási biztosának 1906-os jelentésében részletes adatokat és elemzéseket közölt az érkező bevándorlók típusairól és összetételéről. A hosszadalmas elemzésből itt kiragadok néhány információt:
Az USA elemi érdekei azt kívánták, hogy a korábbi trendek folytatódjanak, azaz főleg angolszász, esetleg német bevándorlókat fogadjanak. Ezzel szemben a következő változást tapasztalták:
-    az angolok kivándorlása csökkent 1906-ban 15.218-al, az írek csökkenése 17.950-el, a svédeké 3281-el, a németeké 3010-el, a dánoké 1229-el, a skótoké 1111-el, vagyis az angol, német, szász faj mintegy 42.000 lélekkel csökkent;
-    ellenben az olaszok bevándorlása 51.641-el, az oroszoké 30.778-al, a görögöké 8974-el, a törököké 5165-el emelkedett,
vagyis eltekintve az osztrák és magyar, lengyel és tót bevándorlóktól, az olasz, orosz, görög és török nép, amely sohasem asszimilálódik az amerikai fajjal, 100.578 lélekkel szaporodott, tehát a betódulása Amerikába két és félszer nagyobb volt, mint az angolszász faj betódulásának a csökkenése.
Az amerikaiak a Monroe-elmélet alapján éles szemmel vizsgálták ezen jelenséget, és megdöbbenéssel látták, hogy a reájuk legértékesebb angolszász faj helyett 69% keleti és ázsiai, idegen vérű nép tódul hozzájuk, amiből az olasz 25%, az orosz, román zsidó pedig 14%, ellenben az angolszász faj csak 7.5%. A porosz-német fajt nem számították a német-szász fajhoz. (A következő képen romániai zsidó kivándorlók csoportja látható.)

romaniaizsidok.jpg

Löherer úr tanulmánya részletesen összeméri az európai, ebben a hazai társadalmi és emberi viszonyokat az amerikaival. Teljesen érthetőnek tartja az USA kormánya által hozott emigrációs rendeletet, mely kimondta, hogy az angolul tudó, némi pénzzel és használható szakmával rendelkező, egészséges és fiatal embereket, családokat kell előnyben részesíteni. Megfogalmazta a magyar helyzetet is:

A mi együgyű parasztunk azt hiszi, hogy Amerikában minden sövény kolbászból van fonva, pedig ha oda ér, akkor látja csak, hogy a sövény csak neki szól és olyan tüskés, mely testét cafatokká tépi s csak fájdalmában ébred a valóra. Akkor pedig már rendesen késő. Érthető, hogy a telivér amerikai ezeket a szerencsétlen alakokat, a minők sok ezerszámra lepik el pl. New-York és a szomszédos államok városainak utcáit, szeretnék maguktól távol tartani, mert az amerikai állam semmi ízében sincs a szegény-ügyre vagy a koldusok és szegények eltartására berendezve. Az ő szelleme a siker, a boldogulás és a gazdagság, amely könyörületet nem kíván, és nem ismer. A nemzeti nagyság emelése az amerikaiaknak legfőbb célja.

Az előrelátóbb kivándorlóink már Budapesten megvették a kanadai továbbutazáshoz a vonatjegyüket - a Baross téri irodában ezt is megtehették. A jegy egyúttal mentesítette őket a new yorki hatósági zaklatásoktól is.

canad_rail.jpg

Vajon a mai kivándorlóink és az erre áhítozó fiatalok miért gondolják, hogy ma más a helyzet, ma minden könnyebb?

 

 Az ebben a posztban (miként a blog többi írásában is) látható illusztrációk a személyes, eredeti darabokat tartalmazó gyűjteményemből származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://melyenszanto.blog.hu/api/trackback/id/tr628408778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2016.02.22. 19:15:30

Szia, nagyon érdekes érdekes irás, köszi. Azért kezdem azzal, ami nem tetszett, hogy utána dicsérjem :D
Hivatásos ki, át és bevándorló vagyok, de erről később, ezért is vitatkoznék. A kivándorlás (hát még a be) roppant összetett kérdés, amit (ahogy azt a létező legjobban be is mutattad) kutattak/kutatnak. Igy tudjuk, hogy annyira különféle indokok miatt vándorolnak a különféle emberek, családok, cégek, szervezetek, hivatalok, sőt nemsokára már országok is, hogy nem érdemes előitéletek mentén kategorizálni egy globális társadalmi helyzetet. De ez a te blogod, tehát csak hozzátettem. Szóval, nagyon hiánypótló irás ez, mindenképpen javallom, hogy forditsd le angolra is, mert nagyon érdekelne egy nem is annyira szűk olvasóközönséget. Én amúgy klasszikus kivándorlási ügynököket segitek (meg kutatom is a témát rendesen) és kifejezetten megdöbbentő dolgokat tanultam a posztból. Régen minden egyszerűbb volt, talán majd a Marsra lehet igy legközelebb csábitani az embereket. Ma már csak a kanadaiak, új-zélandiak és az ausztrálok használják a cikkben bemutatott időszak utáni utolsó tömegmódszert, a szakmák szerinti óriásbevándorlást. Meg a svájciak, de ők a külföldi közép és felsővezetőket keresik minden mennyiségben.

Yanagida 2016.02.23. 04:17:50

Kedves tucano, nagyon köszönöm az észrevételeidet. Igen, a 110 évvel ezelőtti magyar elemző könyvből még nagyon sokat lehetne idézni - okulásul a mai politikusoknak is, ha egyáltalán érdekelné őket bármilyen tapasztalat, tanács ebben a témában. Gondolkodom a téma folytatásán, a következő posztban a korabeli szépirodalmat és a budapestiek reagálását szeretném majd bemutatni.