Szántó András kultúrtörténeti eszmefuttatásai

Mélyenszántó

VENDÉGLŐ A KÉMÉNYSEPRŐHÖZ

Emlékek a Városligetből - mielőtt még teljesen eltűnik... 1.0

2016. február 15. - Yanagida

 

tulajdonosok.jpg

A Kéményseprő cukorka, azaz a Negro elég aktuális ebben a náthás időszakban, de most sokkal kellemesebb dologról, a kertvendéglőkről akarok írni, merthogy nemsokára itt a tavasz, a nyár. Azt hiszem, hogy a kertvendéglők száma, sűrűsége alapján mindenképpen a Városliget lenne a győztes a fővárosi „kert-vendéglátási versenyben”. Bizonyos időszakokban pedig az egy kertre eső vendégek számában is az élre kerülne. Most, hogy a Városliget ilyen téren megszűnni látszik, emlékezzünk a szép évekre…

A Városligeti körséta során olyan kisebb, vagy kevéssé ismert helyeket szeretnék bemutatni, amelyekben lelkes és hozzáértő vendéglősök voltak. Mi sem bizonyítja jobban a vendéglátók rátermettségét, mint a vendégek elégedettsége, ami a bemutatott képek nagy részén is jól látható.
A kiválasztás természetesen nem volt egyszerű – mivel a Városliget olyan változatosságot mutatott a huszadik század elején, mintha a vendéglátás teljes repertoárját kívánná bemutatni a kocsmáktól a főúri Klubokig. A ma is ismert, és sokszor emlegetetteken kívül például a Pálmaliget, a Hungária kert, a Japán kert, a Gregorits vendéglő, a Kék Hordó, a Fővárosi Pavilon stb.
A Városliget kedveltebbé válása kb. 200 éve kezdődött. Az 1800-as évek elejétől a városból kiköltöző mutatványosok (elsőkén Grossinger Leopold a körhintájával) és alkalmi produktumok után 1838-ban épült fel és nyílt meg Tauber Fülöp állandó épületű tánchelyisége.

ligeti_vendeglo_150_eve.jpg

A „klasszikus” Városliget régen az Aréna útnál kezdődött. A beépített házsorral szemben már zöld kertek, sétányok voltak a mai múzeumok, a Hősök tere helyén, a Fasortól az Állatkertig. Így a város felől nézve az Aréna (ma Dózsa György) út a Kéményseprő vendéglő megnyitásakor a világ végének számított, bár az 1860-as évek után a Városliget már folyamatosan vonzotta az embereket.

Az alapítókról szinte semmit sem tudunk, csak egy későbbi visszaemlékezés ad támpontot az óbudai származásra. A Bródy család Óbudán 1831-ben kávémérést, majd 1869-ben a későbbi híres Bródy kávéházat nyitotta meg. A rokonságukhoz tartozott a Reisz család, melynek egyik tagja indította el a Kéményseprő vendéglőt. Azért Óbudán is maradt a családból, hiszen egy későbbi leszármazott a Reisz és Hajós Óbudai Kristályjéggyárat működtette a Szentendrei úton.

Az alapítástól 1892-ig homályba vész a tulajdonosok köre, ekkor azonban színre lép a címképen látható Ebner Ferenc és felesége, akik a Millenniumi kiállítás lendületét is kihasználva felvirágoztatták az üzletet. A század végére megjavult a közlekedés is, ezért Ebner úr bővítette kerthelyiségét: megvette a szomszédos telket (telkeket?), így több mint 800 embert tudott egyidejűleg vendégül látni. Ehhez persze a konyha és egyéb helyiségek bővítésére is szükség volt. Az idény-jelleget mutatja, hogy a ház mérete, külseje alig változott (szinte a II. világháborúig), télen talán 50-60 ember fért el a belső étteremben.

kerthelyiseg_reklam.jpg

Ebner Ferenc a híressé vált, Párizsban és Münchenben tanult festőnk Ebner Lajos, aki később felvette a Deák Ferenci rokonság miatt a Deák-Ébner nevet, valószínűleg féltestvére volt a vendéglősnek. Ez a kapcsolat is indokolhatta, hogy a korabeli Festészeti Akadémia (Epreskert, Bajza utca) közelében legyen a vendéglője, mely a nyári kiránduló tömegek mellett mindig is a művészek tanyája lett. Biztosan a rokoni (igaz távoli) kapcsolatnak köszönhető, hogy Deák Ferenc – aki nagyon kedvelte a Városliget egyszerűségét – alkalmanként vendége volt a Kéményseprőnek is.

tarsasag_zenekar.jpg

Még Ebnerék idejében (1904) átszámozták az Aréna utat, így a vendéglő hirtelen a 90-es számról a 106. számú ház lett, amit 1910 körül Waltz György vett át és vezetett az 1920-as évek közepéig. Waltz a konyhát is fejlesztette, hirdetése 1926-ban így hangzott: „Kéményseprő konyhájának nincs párja!” Az épület mellé – a kerthelyiségbe nyúlóan félig zárt teraszt építtetett, mellyel jócskán bővítette a fedett részt. A korábbi években rendszeresen szereplő katonazenekarok fellépését Waltz ideje alatt cigányzenekarok és egyéb művészek vették át, 1925-ben például ”Kardos Géza énekel – Pártos zongorázik” a vendéglőben (Kardos színész volt, 1944-ben Németországba, majd az USA-ba emigrált; Pártos Ödön zeneszerző Hubay Jenőnél végezte a művészképzőt, emellett zongorázott esténként – a megélhetéséért). Ekkor már különtermek is rendelkezésre álltak a társaságok, és a „Mesés disznótoros vacsorák” számára.

plakat_1933.jpg

A 20-as évek végén Gráf János vette át az éttermet és még mindig tudta felfelé tornázni a hely színvonalát és népszerűségét. Az Európa sok országban gyakorlatot szerzett szakember vezetése alatt a Kéményseprő felvirágzott és sokszor példaként emlegették a vendéglátás szerelmesei.

gyorsfenykep_egy_tarsasagrol.jpg

A két háború közötti művészvilág kedvelt tanyája lett, tehát folytatódott és felerősödött a század elején elindult tendencia. A II. világháború természetesen megállította, illetve lelassította a működést, de Gráf úr szakértelmét az államosítások után is respektálták, hisz a Gundel felügyelete mellett is vezető maradhatott.

harmincas_evekben.jpg

Érdekesség, hogy egy 1954-es képeslap még a régi nyomtatásból maradt képet ábrázolja, pedig az államosítás után mindenütt igyekeztek újra fotóztatni (Képzőművészeti Alap Kiadónál) a lapokat. Ekkor (1955) forgatták neves művészekkel az „Egy pikoló világos” c. filmet is, melynek több jelenete a Kéményseprőben játszódott. A filmet Máriássy Félix rendezte és olyan nagyszerű színészek játszottak benne, mint Ruttkay Éva, Bitskey Tibor, Schubert Éva, Bulla Emma, Psota Irén és Körmendy János. A stáb tagjai és a színészek a forgatás után még évekig törzsvendégek lettek a Kéményseprőben.

filmplakat.jpg

A Kéményseprőt a hetvenes évek végén lebontották és helyén 1990-ben megépült a mai Liget Szálló. Ennek már semmilyen Városligeti jellegzetességéről nem tudok, sőt megtalálni is nehéz – sok magyar városban van ugyanis Liget névre hallgató hotel és étterem, feltehetően egyforma étlappal és minőséggel…

  Az ebben a posztban (miként a blog többi írásában is) látható illusztrációk a személyes, eredeti darabokat tartalmazó gyűjteményemből származnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://melyenszanto.blog.hu/api/trackback/id/tr698384196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oziboltos 2016.02.25. 14:41:33

81-ben még dolgoztam ott. Azért kellett lebontani, mert nem bírta statikailag a felvonulásokon dübörgő harckocsik és alacsonyan szálló repülőgépek rezgéseit.