80-120 évvel ezelőtt a polgári és iparos világban elég nagy feladat volt „kiházasítani” az erre érett leányokat. A lányos mamák keresték a megfelelő alkalmakat, melyek közül az éves bálok jelentették a csúcsot. A bálok jelentősége felbecsülhetetlen volt – ezt mai világunkban elképzelni is nehéz. Amikor rengeteg olyan alkalom van életünkben, amikor – és ahol – más emberekkel ismerkedhetünk, nem jelenthet gondot a fiúk és lányok „összetalálkozása”. Arról nem is beszélve, hogy ma már interneten is köttetnek olyan kapcsolatok és házasságok, amelyek akár jól is sikerülhetnek, de az ilyen párok szavatosságáról még nincsenek statisztikák!

Egy 1895-ös „Farsangi emlék” című kiadványban például tudósítás olvasható a főbb bálokról, melyeket az országban tartottak. A Fővárosi Lapok előfizetői ingyen kapták a Porzsolt Kálmán által szerkesztett könyvecskét, benne 80 oldalon irodalmi bevezetővel. A kor ismert újságírói itt báli novellákat, történeteket közöltek, illetve tánctípusonként vidám leírásokat a csárdásról, négyesről, polkáról és a cotillonról. Az egyik novellában például rendkívül fontos szerepet kap „a báli cukrászda, mert itt lehet összeboronálni a felkérő lovagot az eladósorban lévő leánnyal – aki a parfait pikáns majszolgatásával incselkedik a fiúval…”

A könyvecskéből kiderül, hogy az 1895-ös évadban (január közepe és március eleje között) sok száz bált, bálocskát és szalon összejövetelt rendeztek. A jelentősebbek természetesen, a fővárosiak voltak, különösen a jogász, a kereskedelmi, a vendéglős és egyéb ipari bálok, melyeken a szakminiszter, illetve előkelő grófok, bárók, Andrássy-ak és Eszterházy-ak vállaltak védnökséget. A debreceni gazdászbál és a kolozsvári jótékonysági egyleti bál is nagyon sok családot tudott mozgósítani a kúriákból és kis falvakból is. Sokszor egészen apró helységek szerveztek ilyen eseményeket Kiskunlacházától Bereg-monostorig, melyeknek éppúgy nyereségeseknek kellett lenniük, mint a „nagyoknak”. A bálok megrendezését ugyanis a bevételekből, a jegyek árából kellett finanszírozni, és az önköltségen felüli részt tudták a szervező közösségek javára fordítani. A cukrász ipartestületek éves költségvetésében is külön tételként szerepelt a báli bevétel.

A régi jó cukrászbálok

Kezdetekben, a 18. században a kialakulóban lévő cukrászat ugyanolyan mesterség volt, mint bármelyik más iparosság, illetve kisebbnek számított a közvetlen haszonnal kecsegtető kovács, szabó és asztalos mesterségeknél. A 20. század elejére azonban az „örömök és élvezetek” iparága felnőtt társaihoz. A cukrászok ipartestületének éves bálján például az 1900-as években már Budapest főpolgármestere és az udvari méltóságok vállaltak fővédnökséget.
A cukrászbálokon is a legfőbb kellékek az eladósorban lévő leányok voltak. A cukrászat nagyon kemény munkát jelentett mindenkor, tehát hétköznapokon – sőt ünnepeken is - nagyon kevés idejük volt a mestereknek a társasági életre, nem is beszélve az inasokról és a segédekről. A feleségek a legtöbb esetben segítettek az üzletvitelben bolti kiszolgálóként. Az iskolák elvégzése után, tehát 16-18 éves koruktól pedig a leányukat is „bevetették” a cukrászdában. Az volt a tapasztalat (egy Wikus nevű cukrászmester megfogalmazásában hangzott el először), hogy minél fiatalabb és csinosabb az eladólány, annál jobb a forgalom - pláne, ha még a lány is eladó…
Ilyen helyzetekben nagyon gyakori volt a benősülés – ha megfelelő tehetségű és szorgalmú segéd mutatkozott a környéken, akkor az „benősülhetett” az üzletbe, ahol társak lettek az alapítóval. Számos nagynevű és még ma is híres cukrászat követte ezt a megoldást a Kugler-Gerbeaud családtól a Russwurmon át az Augustokig. A másik megoldás az éves cukrászbál volt, ahol táncolva-megismerkedve gondoskodtak a cukrász dinasztiák folytatásáról.

A bálok és a bálozó leányok nagyon fontos kelléke volt a táncrend. Ez a kis füzetecske tartalmazta a sorra kerülő táncok sorrendjét, mellettük üres helyet hagyva a jelentkező partnerek neveinek. A csinosabb – vagy módosabb szülőkkel rendelkező – lányoknak az este első perceiben betelt a táncrendjük, sőt előtte egy-két héttel már lehetett jelentkezni a beírásra estélyen, szalonokban, vagy személyes látogatások alkalmával. A kevésbé kelendő hölgyek több táncnál „petrezselymet árultak”, azaz a helyükről nézték a forgatagot, de akadt olyan is, aki az egész bál alatt csak vágyakozva figyelte a lehetséges gavallérokat. A szomorúbbak pedig kimentek a bálteremből és a cukrászdában süteményekkel vigasztalták magukat.
A bálok idején nagy forgalmat bonyolított a helyi cukrászda. A Fővárosi Vigadóban például nagyon elegáns kis helyiség állt rendelkezésre a bérlők számára, hogy bemutassák készítményeiket. A jelentős reklám értékű helyekre ugyanis pályázni lehetett, hiszen a báli közönség megismert olyan cukrászdákat is, akikhez egyébként nem, vagy csak nagyon ritkán jutottak el. Előfordult, hogy a Vigadó báljaira nem a közeli Kugler, hanem Wikus, Oroszy, vagy Hauer mester, sőt a várbeli Russwurm cukrászat szállította a süteményeket. Rendszerint azért a közelebbi műhelyek voltak a báli közönség kiszolgálói. A legnagyobb megtiszteltetés természetesen az volt, ha az éves cukrászbálon tudott egy rangos cukrászmester kirukkolni és bemutatkozni az újdonságaival – a konkurensei előtt.

Táncrend a cukrászbálokon

Térjünk vissza kicsit a táncrendekhez, melyek nagyon sok mindent elárulnak a hajdani bálokról és az egész korukról. A táncrend iparművészeti műremek volt, az elegánsabb bálokra több - könyvkötő, ötvös, díszműiparos - műhely is készítette őket. Igényes világ volt, amikor Budapesten a milleneum idején több mint 40, az 1912-es jegyzék szerint a fővárosban több mint száz könyvkötő műhely, üzem és iparos mester dolgozott, melyek csaknem egyharmada készített táncrendeket is. Tehát nagyon sokan megéltek az évi 2-3 hónapi forgalomból. Igaz a nagyobb szállodák és rendező helyek (Vigadó, Budai Vigadó, nagyobb éttermek) év közben is adtak megrendeléseket a díszes és egyedi kivitelű, kézi gyártású ültető rendekre és menülapokra. A táncrend azonban sokszor kis makett volt: a regatta bálra evezős csónak készült rézből és acélból, a jogászbálra régi jogi tekercs fémből és selyemszalagokból, a mérnök bálra a Lánchíd-, vagy rajztábla és háromszög vonalzók kicsinyített mása, a cukrászbálra habüst rézből, török fez, vagy fehér selyem cukrászsapka.
Néhány mester az itt bemutatott cukrászbáli táncrendek készítői közül:
- Valuska J. táncrend készítő, Rózsa-u. 57.
- özv. Réthy A. Józsefné díszmű-készítő, Baross-utca 3. (érdekesség, hogy a hölgy fia, Réthy József cukrászdája a Baross u. 109-ben volt)
- Paulik Károly jelvény és bálicikk készítő mester, Bp., X. Golgota út 15. sz.
- Hanser József könyvkötő és díszműáru készítő, IV. Irányi u. 20.

A bálozó hölgyek a táncrendjüket vagy már a bál előtt megkapták, vagy a bejáratnál lévő tálcáról vehették el, olykor a vacsora-asztalon a névre szóló menükártya mellé helyezték el számukra. A táncrend, - mint már jeleztük - tulajdonképpen egy programfüzet. Tartozott hozzá egy apró ceruza is, mellyel a bál kiemelkedő táncainak felsorolása mellé pl. keringő, polka, francia négyes, csárdás, a táncot felkérő gavallér nevét jegyezték be. Rovataiba a bálozó hölgy írta oda, hogy melyik táncot kinek ígérte. A táncrendet a hölgyek egy kis zsinóron függő akasztó segítségével rögzítették a ruhájukhoz, a kesztyű-kötőjükhöz vagy a legyezőjükhöz.

Természetesen a cukrászbálokra is jellemző eszközöket próbáltak elkészíteni a táncsorrend beírására szolgáló kis nyomtatott füzet mellé. Ezekből mutatok be néhányat annak érzékeltetésére, hogy milyen igényes és változatos volt a paletta, másrészt hogy már akkoriban is milyen becsben tartották ezeket a kis tárgyakat. A bálok emlékeiként generációkon át őrzött táncrendekről sajnos nem jegyezték fel, hogy milyen sikert arattak velük az első bálozó hölgyek; sikerült-e minden táncot eladni, és volt-e igazi eredménye – például házasság. De a lényeg, hogy sokat megőriztek belőlük - a mai gyűjtők legnagyobb örömére.

A cukrászbálok közönsége

Az évente – rendszerint az éves kongresszus utáni estén – megrendezett bálokon természetesen a szakma „krémje”, vagy stílusosan „habostortája” vett részt. Minden jelentős városból ott volt 1-2 mester, és persze Budapestet képviselte a legnagyobb csapat. A családtagokkal együtt 4-600 fő is megjelent ilyen jeles alkalmakon, s a kiszolgáló személyzet is legalább 150-200 főből állt (szervezők, teremőrök és irányítók, szakácsok, cukrászok, pincérek és mosogatók stb.). E cikkben nem vállaltam a témakör teljes felderítését (a mai Cukrász Ipartestületből keményen kiutáltak, mikor a segítségüket kértem az ő történetükhöz). Egy rövid tudósítással és 2 fényképpel illusztrálom a szakmai bálok hajdani világát.

Tudósítás a Magyarország című napilap báli rovatából, 1896. március 5.:

„Cukrászbál: Patyolat fehér zubbonyaikat ünnepi feketével, gömbölyű vászonsipkáikat pedig angol-aczélos köcsög-kalappal cserélik fel ma este a legédesebb mesterség, a czukrászat ifjai. A habfánkok, vajastészták és tortaszeletek édes, finom költészete, ma egy csomó szép leány óráit lesz hivatva megédesiteni, a kik ebben a héringszagu bőjti időben sem idegenkednek a "czukros emberek" mulatságától. Esti kilencz órakor érkezik meg a Vigadó nagytermébe Bauer Samuné, a czukrászbál lady patronesse, Balázs Kálmánnak ez alkalomra kibővitett zenekara a hagyományos, szép Rákóczy indulóval fogadja, azután pedig rögtön megkezdődik a táncz. A rendezőség czukor-csokorba rejtett tánczrenddel kedveskedik az "édes nagysád"-oknak, a kiknek díszes névsorát egyelőre titokban tartják és csupán annyit árulnak el, hogy csak magától Kugler czukrászdájától 18 szépséges szép lány vonul fel a bálra. A tánczokat egy ez alkalomra fogadott tánczmester rendezi, a ki füzértánczot is rendez ez éjjel.”

Országos cukrászbál 1936

Egy 2005-ös februári helyi tudósítás szerint: „Debrecen csaknem hetven esztendővel ezelőtt volt utoljára az ünnep házigazdája, ám a hétvégén ismét a cívisvárosba és az Aranybikába várják a szakma krémjét. Vasárnap a helyi nevezetességekkel ismerkednek a vendégek, hétfőn közgyűlés, cukrász remekművek bemutatója, mézeskalács- és grillázskészítés, este pedig bál következik. Kedden cégek kiállítását tekinthetik meg a szakemberek, valamint cukrászda- és műhelylátogatásokon vehetnek részt.”

Az évente megrendezett országos eseménynek minden alkalommal más település ad otthont. Az 1936-os szakmai bál volt Debrecenben, de a világháború után döntően Budapesten rendezték a bálokat. Az 1936-os találkozóról bemutatok egy fotót, melyet a budapesti Schäffer műterem készített 1936. február 12-én a résztvevő cukrászok egyik asztaltársaságáról - rendszerint ez a fotós kísérte mindenhová vidékre is a Cukrász Ipartestület vezetőit a fontosabb események megörökítésére.

A poszt szövege szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt szereplő képek és tárgyak eredeti példányai a szerző tulajdonában vannak!!!