A hétköznapokon megszoktuk, hogy a piac a napi-heti bevásárlás színtere, ahol minden szükséges dolgot meg kell találnunk. Országszerte voltak azonban olyan piacok, ahol a speciális kínálat mindenhonnan vonzotta a kereskedőket, mert azon a vidéken a legjobb minőségű terményeket lehetett vásárolni. Ráadásul a kínálat is egyedülálló volt, hiszen a környék minden termelője megjelent a saját remekeivel. A budapesti kereskedők innen válogatták és hozták el a minőségi zöldség- és gyümölcsféléket az igényes fővárosi népség számára.
Másrészt a vidéki piacoknak olyan specialitásai voltak, amelyek azután másfelé is elterjedtek, mint például a miskolci Lacikonyha, - ma már mindenütt megtalálható a kolbász- és flekkensütő büfé jobb, rosszabb és még rosszabb étkeivel, olajban lubickoló ízetlenségeivel. Ebben a posztban néhány olyan – messze földön híres – piacot, vagy piaci jelenetet, érdekességet mutatok be, amelyek legendásan jó termékeit ma már csak siratni lehet. A megmaradt képeslapokról azonban oly izgalmas részletek tanúi lehetünk, hogy átélhetjük a különleges helyzeteket és talán még a gyönyörű kecskeméti kajszibarack, vagy a frissen sült debreceni kenyerek illatát is érezhetjük az orrunkban. A makói hagymahegyek csípős zamatairól nem is beszélve.
Kirándulásunk során a következő helyekre és piacokra látogatunk:
Debreceni kenyérpiac a régi Piac utcán,
Nagykőrösi uborkapiac – hatalmas uborkahegyeivel
Kecskeméti barack piac
– mintha a termelők egymással versengenének a barackféleségeikkel
Orsovai halpiac
– hatalmas vizákkal és harcsákkal
Makói hagyma vásár
Szegedi paprika piac
– az őrölt paprikák változataival (mi magunk otthon a csongrádi rokonok különlegesen finom paprikáit használjuk!)
Stara Pazovai (Vajdaság, Ópazova) lókupecek
Lacikonyhák Miskolcon és Pesten
A piacok elmaradhatatlan kelléke volt, pl. Temesváron a pálinkás sátor, (lásd a címképet) és persze az éhes gyomrok legfőbb vigasztalása, a miskolci lacikonyha. A Lacikonyha, amit a művészek tucatjai is megörökítettek, például Deák-Ébner Lajos (a Kéményseprő vendéglő tulajdonosának unokaöccse) a Lacikonyha c. festményén, vagy a vásári hangulatot tökéletesen tükröző Arany János vers, a Lacikonyha című.
A lacikonyha szabad ég vagy sátor alatt működő – olykor állandó, máskor alkalmi, gyakran piaci – kifőző- és sütőhely volt. Szélesebb értelemben szegényes, olcsó, alsóbb rendű vendéglő.
Nevének eredete a 15. századi történelmünkre nyúlik vissza bár sokkal valószínűbb, hogy régebben a vidéki háztartásokban László-naptól (június 27.) kezdve kihelyezték a konyhát a házból a szabad ég alá – ez volt a „nyári konyha”. (Feleségemmel nagyobb vendégségnél a rántott hús sütését mi is „kihelyezzük” az udvar végébe, hogy a lakás ne legyen tele olajszaggal.)
A korabeli, soknemzetiségű Pest minden szegény embere a lacikonyhákon találkozott, ha engedte ideje. A krónikások szerint a magyarok főleg sült húst, a szlovákok kását, krumplilevest, a németek sült hurkát-kolbászt, a cigányok pedig pacalt fogyasztottak leginkább. Az 1850-es években Pesten huszonhat lacikonyha működött, zömük a Szénapiacon (Kálvin tér) vagy a Duna-parton volt.
A Kálvin térről kicsit részletesebben mutatok be egy régi metszetet egy Lacikonyháról, címe: Laczi konyhája, Weber Henrik festményéről készült színes litográfia, Pest, 1855. A régi Pest igen híres „intézményéről” van szó, mert a hajdani Kálvin téren zajló heti vásárok legfontosabb helye volt a „két pisztoly” fogadó és kocsma. Ennek – mai szóval élve – „kitelepüléseként”, azaz a vásári napokon egy sátor alá kiköltözött helyeként működött a „Laczi konyhája”. A képen a falatozók és a Nemzeti Múzeum között látszik Pest legrégebbi korcsmájának épületéből egy kis részlet.
A korabeli kofáknak, vásári árusoknak és szállítóknak feltehetően nem a gasztronómiai élmény volt az elsődleges, mikor felkeresték a piac legfontosabb helyét. A mai ínyenceknek azonban egészen biztosan különleges élményt jelentenének az egyszerű körülmények között főzött-sütött, de mégis igen finom falatok. A nagy edényekből látszik, hogy volt a kínálatban 1-2 féle leves, és gulyás, burgonya a pörkölthöz, a sültekhez és mártásokhoz, hidegebb napokon töltött káposzta. Mindehhez egyszerű kadarka vörösbor, vagy siller, ami a ma divatos „rozé” akkori magyar elődje volt. A népes falatozó tábor és a még békésen sorára váró kofa azt jelzik, hogy elég jó ételeket adott igen kis pénzért a „Két pisztoly” kocsma háziasszonya.
A lacikonyhák világa gyakran jelenik meg a szépirodalomban és a képzőművészetben is. Az egyik legismertebb alkotás Arany János verse: A Lacikonyha (Vásári kép). A vers szerint a főzés-sütés csak ürügy, a dolog lényege a falatozás mellett a mulatozás, cigányzenészekkel, tánccal, tán szerelmek szövődésével is.
Egy jellemző részlet a versből:
Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog,
Táncos betyárok érc tenyere csattog;
Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,
Éhes gyomornak bűbájos zene.
Sátorban úgy, mint sátoron kívül,
Füstöt vet a bor, a velő hevül,
Az arc kigyullad, van dallás, kacaj,
Szitok, visongás, mindenféle zaj.
Ott Júdit asszony, abárló kezében,
Hurkát kanyargat a zsír-tóba épen;
Kínnal görnyed le forró lábasáig,
Tokája mellig ér, s melle hasáig.
A poszt szövege szerzői jogvédelem alatt áll. Az itt szereplő képek eredeti példányai a szerző tulajdonában vannak!!!